Váratlan lendületben a PS3

Kiss Ádám Zoltán, 2008. február 16. 18:32

Az elemzőket is meglepő lendületet vettek a Sony PlayStation3 értékesítései az ünnepi időszak óta, az eladások már a csúcstartó Wii-t közelítik.

Az USA-ban meglepő fordulatot hozott a játékkonzolok harca, a PlayStation 16 százalékkal megelőzte az Xbox 360-ast és megszerezte a stabil második helyet. A Sony konzoljának számára igen nehéz volt az indulás, sorozatos csúszások után a videojáték meglehetősen langyosan kezdett a piacokon, és ezt az erőtlen kezdést később sem sikerült nagy ívű eladásokba fordítani, majd az idei karácsonyi időszakban is közepesen teljesített a már nem is olyan új gép. Ehhez képest a legfrissebb, a januári számok alapján összeállított ötös toplista szerint a konzol 269 ezer példánnyal alig marad el a Wii 274 ezrétől, az Xbox 360-as pedig az ötödik helyre csúszott vissza 230 ezerrel. A siker mögött a Sony vezetői az új játékokat látják, de ez azért erősen megkérdőjelezhető, mert a gyenge tavalyi év elején is szinte szóról szóra így nyilatkoztak. A háttérben a Blu-ray és a HD DVD közti harc eldőlése lehet az előbbi javára, ami hosszútávon tömegeket vonzhat a PlayStation3-hoz. Azonban a kialakult helyzethez az is hozzátartozik, hogy az Xbox 360-ból hiány alakult ki az amerikai piacon, és ami nincs, azt nem lehet megvenni, és ez még a legdrágább, Xbox 360 Elite verzióra is vonatkozik, pedig az igen borsos, 799 dolláros árcímkével rendelkezik.

Kulcsszavak: PlayStation játék Sony

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36