A Sony felére csökkentette a PS3-játékfejlesztők licencdíját

Milkovits Gábor, 2007. november 20. 07:31

A Sony bejelentette, hogy egységesen a felére csökkentette a PlayStation 3 konzolhoz videójátékokat szállító szoftverfejlesztőkre kirótt licencdíjat.

A PS3 tavaly novemberi forgalomba hozatala óta gyakorlatilag mostanáig két jelentős probléma fogta vissza a konzol iránti keresletet; a túl magas ár, illetve a túlságosan kevés népszerű játékprogram. A két kérdés szorosan összefügg, ugyanis a fejlesztők éppen a magas ár miatti kezdeti kiábrándító eladási statisztikák miatt pártoltak el a PS3-tól, sokan közülük az igen látványos startot produkáló Nintendo Wii-hez. A százdolláros árcsökkentés, illetve az olcsóbb 40 GB-os modell globális bevezetése egy esztendő után végre észrevehetően javított a PS3 eladási mutatóin, Japánban például a múlt héten a konzol történetében először többet adtak el belőle, mint a Wii-ből.

Így aztán valóban időszerű lépésnek tűnik, hogy az árleszállítás után végre visszacsábítsák a PS2-nél olyan jól bevált fejlesztőket és végre igazi slágerjátékokkal kényeztessék el a felhasználókat, amelyek felveszik a versenyt a rivális konzolok olyan címeivel, mint például az Xbox-os Halo 3.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36