NHH: panaszok és elkerülhetőségük
Sajtóbeszélgetésen találkozott az újságírókkal és számolt be eddigi tapasztalatairól Takács Péter, aki a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének posztját két hónap óta tölti be a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH).
1. Az utóbbi időkben a telefonszolgáltatással kapcsolatos panaszok kétharmadát azok az ügyek tették ki, amelyeknél két szolgáltató ügynökei a fogyasztót lakhelyén felkeresve, vagy telefonhívás útján megkeresve, egyes szolgáltatások előfizetésére vonatkozóan nem az elvárható módon tettek ajánlatot, kötöttek ún. "hangszerződéseket". Takács felhívta a figyelmet, amennyiben nem egyértelmű, ki keresi meg a fogyasztót, előbb hitelt érdemlően tájékozódjon az illető kilétéről és arról, hogy kit, milyen szolgáltatót képviseli. Hangbeszélgetés útján történő ajánlatnál pedig ne adjanak meg semmiféle adatot magukról, ha ismerve a kínált szolgáltatás részleteit, biztosak benne, hogy nem kívánnak szerződést kötni. Személyesen megjelenő ügynöknél lévő szerződési dokumentumot csak elolvasást követően és abban az esetben szabad aláírni, ha annak minden egyes pontjával egyetértenek. Takács azt is javasolja: aki információ-hiány vagy más ok miatt nem érti az ajánlatot, ne kössön új szerződést.
2. A barangolási (roaming) funkciók igénybevételénél az ország határvidékein különös gonddal kell a mobiltelefont beállítani, használni, nehogy a 15-15 kilométeres sávban "átnyúló" idegen szolgáltató hálózatát akaratlanul vegyék igénybe a felhasználók, s így a vártnál jóval magasabb összegű számlák keletkezzenek. Takács arra is felhívta a figyelmet, hogy az adatroaming szolgáltatásra -- lévén jelenleg szabadáras -- nem vonatkozik az EU roamingköltség-csökkenési irányelve.
Február 6-án az öt digitális televízió és egy VHF sávi digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultság megszerzésére kiírandó pályázat dokumentációinak tervezetéről tartott nyilvános szóbeli konzultáció az NHH. Ismeretes, hogy a hatóság 2008. január 23-án tette közzé a pályázati felhívást és a pályázati dokumentáció tervezeteit. A pályázat iránt érdeklődők kérdéseiket, észrevételeiket a konzultáción élőszóban, illetve legkésőbb február 12-ig írásban is feltehetik. Az NHH az írásban beérkező kérdéseket, észrevételeket megválaszolja, és a kérdésekről, valamint a konzultáción elhangzott észrevételekről összefoglalót készít, amelyet a honlapján tesz közzé.
Kapcsolódó cikkek
- GVH-utóvizsgálat: mindenhol van már "csupasz" ADSL
- Megalakult a Mobilitás és Multimédia Klaszter
- Az USA is kiárusítja állami frekvenciáit, 18 milliárd dollárnál tart a licit
- Digitális átállás: kormánybiztosi tájékoztató
- A brit hadügyminisztérium értékesíti frekvenciái egy részét
- 11 millió fölé emelkedett a mobil-előfizetők száma decemberben
- Január 28. és február 3. között nem lehet új telefonszámokat hordozni
- Egy lépéssel közelebb: konzultáció a digitális átállás pályázatáról
- Digitális műsorszórás: nyilvánossá teszik a pályázatok tervezetét
- 131 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma novemberben
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.