11 millió fölé emelkedett a mobil-előfizetők száma decemberben
Decemberben hagyományosan megugrik az előfizetések száma. 2007 utolsó hónapjában az ügyfélszám 2,99 százalékkal növekedett, míg 2006-ban a karácsonyi ajándékozás 2,08 százalékos, 2005-ben pedig 1,95 százalékos növekedést hozott.
A három szolgáltató ügyfeleinek száma 2007-ben összesen 1 millió 64 ezerrel nőtt, ami a legnagyobb növekedés 2003 óta.
2007 decemberében az ügyfélszám alapján a T-Mobile piaci részesedése 43,97 százalékról 44,00 százalékra nőtt, a Pannon piaci részesedése 35,12 százalékról 35,11 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,91 százalékról 20,89 százalékra csökkent.
A szolgáltatók forgalmat generáló – azaz a havi előfizetéssel rendelkező, illetve az utolsó 3 hónapban hívást indító, vagy fogadó – ügyfeleinek a száma 2007-ben 772 ezerrel 10 millió 129 ezerre emelkedett, ami szintén a legnagyobb növekedés 2003 óta.
A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma decemberben 324 ezerrel növekedett. Ebben az összevetésben a T-Mobile piacrészesedése 45,10 százalékról 45,21 százalékra emelkedett, míg a Pannon részesedése a november végi 33,38 százalékról 33,35 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,52 százalékról 21,44 százalékra csökkent.
A 2006 decemberi adatokhoz viszonyítva 2007-ben ügyfélszáma alapján a Pannon közel 1 százalékponttal növelte piaci részét, míg a T-Mobile részesedése 0,46 százalékponttal, a Vodafone-é pedig 0,52 százalékponttal csökkent. A forgalmat generáló ügyfelek alapján ugyanakkor 2007-ben a Pannon piaci része 0,34 százalékponttal csökkent, míg a T-Mobile részesedése 0,26 százalékponttal, a Vodafone-é pedig 0,08 százalékponttal emelkedett.
2007-ben, miközben a mobilszolgáltatók 2 százalék fölé növelték összesített piaci részesedésüket a szélessávú internetpiacon, folytatódott a havi előfizetések arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyák részesedésének a csökkenése. 2007 végén a teljes ügyfélszám 62,4 százaléka használt feltöltőkártyát, míg egy évvel korábban még 64,6 százalékos volt ez az arány. Az úgy nevezet pre-paid kártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor ennek az aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.
A három mobilszolgáltató ügyfelei 2007 decemberében 5 772 számot, 2007-ben pedig összesen 51 772 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május elseje óta igénybe vehető számhordozás 2007 végéig összesen 194 464 mobilszámot érintett.
Kapcsolódó cikkek
- Négyen együtt: kereskedelmi DVB-H mobiltv 2008 végén?
- 112 ezerrel több mobil-előfizető szeptemberben
- Júliusban 60 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- NHH-tükör a hírközlési szolgáltatások minőségi jellemzőiről
- 77 ezerrel több mobil-előfizető júniusban
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Februárban újra nőtt a mobil-előfizetők száma
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.