Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
Májusban az előfizetői szám - azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas SIM kártyák száma - alapján a Pannon részesedése az áprilisi 34,23 százalékról 34,53 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile piaci része 44,39 százalékról 44,33 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,37 százalékról 21,14 százalékra csökkent.
A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma májusban 30 ezerrel gyarapodott és a hónap végére elérte a 9 millió 414 ezret.
A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján az év ötödik hónapjában a Pannon piaci része az áprilisi 33,74 százalékról 33,83 százalékra, a T-Mobile piaci részesedése pedig 44,75 százalékról 44,77 százalékra emelkedett. A Vodafone részesedése ugyanakkor 21,51 százalékról 21,41 százalékra csökkent.
A három szolgáltató ügyfelei idén májusban 3 649 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május elseje óta igénybe vehető számhordozás az adott időszak végéig összesen 162 701 mobilszámot érintett.
Kapcsolódó cikkek
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Újabb autópálya-matricákat vásárolhatnak mobilon a T-Mobile és a Pannon ügyfelei
- Februárban újra nőtt a mobil-előfizetők száma
- Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone Magyarország
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
- Csökkenéssel indult 2007 a hazai mobilpiacon
- 2006-ban 645 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- Novemberben 118 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- 2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.