100 millió eladott Vista
A redmondi konszern tavaly januárban kezdte meg új operációs rendszerének a kereskedelmi forgalmazását, és ez idő alatt sikerült a szoftverből százmillió példányt értékesíteni. Csak összehasonlításként érdemes tudni, hogy annak idején a piacra dobást követő első hónapban 17 millió XP kelt el, egy év alatt pedig mindössze "csupán" 67 milliót vettek meg az előző operációs rendszerből, a Vistából viszont már az első harminc nap alatt 20 millió fogyott. Elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy 2001 óta rendkívüli növekedésen ment át a PC-piac, és ezért történhetett meg, hogy a Microsoft félannyival többet értékesített az új termékből az első évben. A rekorderedmények ellenére is azonban még mindig az XP a sereghajtó az operációs rendszerek piacán, annak részesedése még mindig 70% körül mozog, míg az új Windows "csupán" 10%-os résszel bír.
Gates a CES-en elhangzott beszédében elmondta, a számadatok tükrében kijelenhteti, hogy szemmel láthatóan a következő digitális évtizedben is nagyon fontos szerepe lesz a Windows platformoknak.
Kapcsolódó cikkek
- Új Sony szórakoztató PC-k a CES 2008 rendezvényen
- 128 GB Samsung flash SSD
- Két új Motorola mobil, zeneszolgáltatás Ázsiában
- Sony Ericsson: két új Walkman és egy kagylótelefon
- Bill Gates utolsó nagy fellépése
- CES: hat új Panasonic kamkorder
- Bill Gates-el nyit a CES 2008
- Comcast: vitaindító előadás a telekommunikációs iparág fejlődéséről és kilátásairól
- A CES soha nem volt még erősebb! - Interjú Shawn DuBravackal, a CES gazdasági szakértőjével
- Windows vs. Mac 2007: melyik biztonságosabb?
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.