Bill Gates-el nyit a CES 2008
Az idei év első fontos technológiai találkozója hétfőtől kezdődik, de már vasárnap este megnyit Bill Gates beszédével, mely várhatóan leginkább a szociális technológiákra összpontosít majd, a vásárra 140 ezer látogatót és több mint 2000 kiállítót várnak.
Az amerikai helyi piacra kedvező hatással van a rég nem látott szintre süllyedt dollár árfolyam, olcsóbb bármit is beszerezni az USA-ból, a „technológiai turisták” sem jártak soha jobban. Az idei CES-nek két érdekessége van. Az egyik, hogy úgy tűnik, nem koncentrál egyetlen kiemelt területre, meglehetősen szerteágazó területeken egyenletes felhozatalra lehet számítani, egyelőre nincs slágerszektor. A másik, hogy míg tavaly az esemény szerencsétlen módon szinte egybeesett az Apple termékbemutatóival, most egy teljes hét a különbség a két mustra között, mivel az Apple csak január 15-én kezd. Tavaly mindenki az iPhone bemutatkozását várta, és ez némileg elfordította a figyelmet az egyébként jóval több, de kevésbé feltűnő újdonsággal szolgáló CES-ről. Saphiro ugyanakkor változatlanul a lehetőségek eseményének tartja a vásárt, ahol egy jó ötlettel bármilyen kis cég dollármilliókat gyűjthet be, rámutatva, hogy még a nyitóbeszédet tartó Gates órásvállalata, a Microsoft is apró kiállítóként kezdte egy hasonló vásáron.
Kapcsolódó cikkek
- Comcast: vitaindító előadás a telekommunikációs iparág fejlődéséről és kilátásairól
- A CES soha nem volt még erősebb! - Interjú Shawn DuBravackal, a CES gazdasági szakértőjével
- 65 nm-es Samsung DVB-T csip
- Intel Silvertthorne processzor a CES kiállításon
- Bill Gates, Toshihiro Sakamoto és Paul Otellini előadásai a januári CES-en
- Kizöldül a CES
- Ausztria legsikeresebb IKT-szakvására február 5-től 7-ig
- Autóelektronikai újdonságok a CES-en
- Sharp a VIII. Budapesti Házimozi és HI-FI Show élménykiállításon
- Fluoreszkáló írással a dokumentumhamisítás ellen
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.