Olcsó mobilokkal támad a Samsung a Nokia ellen
A dél-koreai vállalat a hangsúlyt a prémiumkategóriás mobilokról a közép- és alsókategóriás telefonokra helyezte át, és ezzel a sikeres váltással 2007 harmadik negyedében a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártójává nőtte ki magát.
A Samsung reményei szerint az új olcsótelefon kijelzője színes lesz, bár még mindig tanulmányozzák a terv megvalósíthatóságát, a döntésig még egy darabig várni kell - közölte a koreai cég szóvivője.
A Samsung mobiljai átlagosan 151 dollárba kerültek a tavalyi év harmadik negyedében, egy évvel korábban ugyan ebben az időszakban az átlag még 176 dollár volt. A dél-koreai vállalat piaci részesedését 2007-ben legkevesebb 14 százalékra becsülték, az előző évi 11,4 százalékkal szemben.
A finn Nokia a jól kialakított értékesítői hálózatának köszönhetően vezető szerepet ért el olyan új piacokon, mint például India. A régebben mobilozó országokban, többek között az Egyesült Államokban az Apple első mobiltelefonja, az iPhone jelent kihívást.
A mobiltelefóniában jelenleg 15 százalékkal jelen lévő Samsung 2010-re globálisan mintegy 25 százalékos piaci részesedést kíván elérni a világon - közölték a vállalat képviselői.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung telefonok cserélhető billentyűzettel
- Vásárlás kirakatból vagy polcról, kamerás Nokia mobillal
- A Nokia is részesedést akar a szolgáltatók nyereségéből
- Stílusos és megfizethető új Samsung mobil
- Bio-telefon a Nokiától
- Apró 8 megapixeles Samsung mobilkamera
- A Nokia bemutatta az 5 megapixeles N82-t
- Két új 8800-ás Nokia luxusmobil
- Ütés-, por- és cseppálló Samsung mobil
- Csúszik a Nokia N-gage, a Warner pedig problémázik a zeneáruház miatt
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.