A Nokia is részesedést akar a szolgáltatók nyereségéből
"A telefonok forgalmázását illetően maradunk a régi, jól bevált üzleti modellnél: megkérjük a készülékek árát. Abban az esetben viszont, ha új szolgáltatásokkal jelentkezünk, elképzelhetőnek tartom azt is, hogy részt kapjunk a forgalomból" - nyilatkozta Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia elnök-vezérigazgatója a hétvégén a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A szolgáltatók rémálma látszik valóra válni ezúttal, ugyanis azok rég tartanak attól, hogy az Apple után más nagy mobilgyártó vállalatok is a számítógépgyártóéhoz hasonló követelésekkel fognak előállni, azaz a nyereség megosztását kérik. Az amerikai konszern egyes források szerint 30%-ot kap az iPhone-tulajdonosoktól származó díjbevételekből, ám ez csupán találgatás, a hírt nem erősítették meg hivatalosan az illetékesek.
A 40%-os piaci résszel bíró Nokia ezért mindinkább igyekszik megvetni a lábát a szolgáltatói szektorban, így múlt héten bejelentették a jövőre érkező "Comes with music" akciót, melynek lényege, hogy a zeneközpontú telefonokkal rendelkezők egy évig ingyen hozzáférhetnek a Universal katalógusához. Ugyanígy megpróbál betörni a finn vállalat a navigációs szolgáltatások piacára is, mivel nemrég bekebelezték a NavTeq digitális térképspecialistát. Kallasvuo azonban előrevetítette, hogy a jövőben további internetes cégeket fognak még felvásárolni.
Szakértők szerint csak idő kérdése, míg a többi ismert mobilgyártó is benyújtja majd a számlát a szolgáltatóknak, és az Apple-éhez hasonló követelésekkel állnak elő.
Kapcsolódó cikkek
- Új Nokia sztereó fülhallgatók
- Európában terjednek a kártyafüggetlen iPhone-ok
- Bio-telefon a Nokiától
- Google- és SAP-alkalmazások az iPhone-hoz
- Mégsem köteles hálózatfüggetlen iPhone-okat forgalmazni a T-Mobile
- 1 évig ingyenes zeneletöltés a Nokia zenetelefonokkal
- Franciaországban is piacon az iPhone, kártyafüggetlen változatban is
- Bíróság kötelezte a T-Mobile-t az iPhone-ok hálózatfüggetlenítésére
- Sportos iPod kiegészítő karóra
- 3G iPhone májustól?
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.