2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak
Az NHH Tanácsa október elején tette közzé határozatát, amelyben kimondta, hogy 2009 január elsejére három lépésben mindhárom magyarországi mobilszolgáltató hálózatában költségalapú szintre kell csökkenteni a szolgáltatók közötti elszámolás alapját jelentő nagykereskedelmi végződtetési díjat.
A tanács októberi határozata alapján a szolgáltatóknak 40 nap állt rendelkezésükre, hogy beadják saját költségmodelljüket, bizonyítandó, hogy költségalapú díjuk eltér a tanács által megállapítottól.
A napszaktól független költségalapú végződtetési díj az NHH költségmodellje szerint percenként 16,84 Ft.
A három szolgáltató közül saját modellt a T-Mobile és a Vodafone adott be, de ezeket a tanács szakmai hibák miatt nem tudta elfogadni, így az októberben már jelzett díjakat hirdeti ki a mostani ármegállapító határozatával.
A végződtetési díjak 2007. február 2-án, majd ezt követően 2008. és 2009. január elsején csökkennek. Az NHH Tanácsa által megállapított költségalapú díj alapján a Magyar Telekom/T-Mobile-nak minden alkalommal 14,74 százalékkal, a Pannonnak 16,99 százalékkal, a Vodafone-nak pedig 19,77 százalékkal kell csökkentenie a hálózatában alkalmazott végződtetési díjat.
Kapcsolódó cikkek
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Újabb autópálya-matricákat vásárolhatnak mobilon a T-Mobile és a Pannon ügyfelei
- Februárban újra nőtt a mobil-előfizetők száma
- Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone Magyarország
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
- Csökkenéssel indult 2007 a hazai mobilpiacon
- 2006-ban 645 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- Novemberben 118 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- SMS-ben is feladhatók az Expressz-apróhirdetések
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile
Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.
Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.