45 millió hitelkártya adatait lopták el

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 1. 19:39
A csalók egy áruházlánc rendszerén keresztül szerezték meg 45,7 millió ember banki adatait, ez eddig minden idők legnagyobb ilyen jellegű adatlopása.
A TJX, a T.J. Maxx and Marshalls kereskedelmi lánc tulajdonosa bejelentette, hogy hatalmas mértékű adatlopásra bukkantak. A vevők szerencséje, hogy időközben a hitelkártyák 75 százaléka lejárt, ám még így is milliókról beszélünk. A TJX szerint 455 ezer vásárló egyéb személyes adati is kiszivárogtak, mint például a vezetői engedély száma, ami az USA-ban személyigazolvány hiányában sokszor személyazonosítóként működik, vagy a katonai azonosító kártyák számai. Egyelőre még nem tisztázódott, hogy történtek-e visszaélések, és ha igen, milyen mértékben. A helyzetet együttesen vizsgálja a TJX és az amerikai pénzügyőrség. A vállalat mindenesetre nem sok jóra számíthat, mivel eljárást indítottak ellene mind állami, mind szövetségi szinten Alabama, Kalifornia, Massachusetts államokban, Puerto Ricoban és hat kanadai megyében. A Gartner szerint új rekordot felállító adathalászat 2005 júliusában, és 2006 május közepétől 2007 január közepéig tartott. Ekkor a TJX-hez tartozó üzletek 2003-as és 2004-es kereskedelmi adatait lopták el. Az már kiderült, hogy a jogosítványok számait olyan estekben kérte a vállalat, amikor blokk nélküli termékcserét kért a vásárló. Az érintetteket a TJX levélben értesíti a történtekről. A legutóbbi ezt megközelítő mértékű adathalászat 2005-ben történ, akkor 40 millió bankkártyáról szivárgott ki információ a CardSystems Solutions Inc.-től.
Kulcsszavak: hacker adatvédelem

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52