Az Intellel még gyorsabb lesz a BMW Sauber F1-es csapata
Az új számítógépet a svájci Dalco AG cég tervezte az áramlástani modellezés (CFD) nagy számítógépes teljesítményt igénylő kalkulációihoz. Az Albert2-n futtatott speciális szoftver a Fluent szoftvergyártó cég gyárából való. A Fluent alkalmazása lehetővé teszi a BMW Sauber csapat versenyautói aerodinamikai jellegzetességeinek szimulálását.
A szuperszámítógép 12228 GFLOP-os (12 billió lebegőpontos művelet per másodperc) teljesítmény elérésére képes, ami 5 és félszer nagyobb, mint amit elődje produkált. Ezt 512 darab Dual-Core Intel Xeon 5160 processzor produkálja (ez 1024 processzormagot jelent), melyek kétprocesszoros csomópontokba vannak rendezve. A fürtözött rendszernek 2048 GB a főmemóriája, és 20 480 GB a helyi merevlemez kapacitása. Ehhez hozzájön a 15 TB-s tárhely, a mely külső adattárolón áll rendelkezésre.
Az Intel Corporation és a BMW Group 2005 decembere óta dolgozik együtt a technológia és a marketing területén. A megállapodás része, hogy az Intel technológiáját a BMW csoport nemzetközi kereskedelmi hálózatán keresztül terjesztik. Emellett az Intel a BMW Sauber Formula 1-es csapat "Hivatalos Vállalati Partnere" címet is viseli.
Kapcsolódó cikkek
- Új Intel chipkészletek a Gigabyte-tól
- Intel Core 2 Extreme processzorok laptopokba még idén ősszel
- Asus UMPC negyvenezerért
- Ma nyitott a Computex
- Az Intel is beszáll az ultraolcsó laptopok piacára
- TomTom ONE XL Kelet-Európában
- 1,8 cm vastag laptop
- DDR3 RAM-ok a Core2-Bearlake kihasználásához
- Flashcéget alapít az Intel és az STMicro
- Ólommentes processzorokat ígér az Intel
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.