14,5 millió dollár kártérítést fizet a HP a megfigyelt alkalmazottaknak

Milkovits Gábor, 2006. december 10. 08:38
A Hewlett-Packard megegyezett a kaliforniai főügyésszel arról, hogy a cég 14,5 millió dollár kártérítést fizet titokban megfigyelt alkalmazottainak.
A HP berkein belül még szeptemberben robbant ki a botrány annak kapcsán, hogy a cég igazgatótanácsának egyes tagjai, köztük Patricia Dunn elnök magánnyomozók bevonásával illegális belső nyomozást folytattak alkalmazottak ellen, hogy kiderítsék egyes bizalmas információk kiszivárogtatóinak kilétét. Az eset kapcsán Dunn le is mondott, ám sem ez, sem a most megígért kártérítés nem mentesíti őt, valamint Kevin Hunsaker vállalati jogászt és a két magándetektívet a kapcsolódó büntetőeljárás alól. A megállapodás értelmében ugyanakkor a megfigyelt személyek nem tarthatnak igényt további kártérítésre polgári peres úton. Az összegből egyébként 1 millió dollárt az eljárási és nyomozati költségekre, 13,5 milliót pedig magára a kártalanításra fordítanak majd.

A Hewlett-Packard szóvivője útján közölte, hogy egy ötéves programot indítanak el a cégnél az etikai normák fejlesztésére, amelynek végrehajtására új vezetőket is kineveznek majd. Az ügy érdekessége, hogy Patricia Dunn, a HP volt elnöke szeptember végi távozásakor közleményben jelentette ki, hogy a személyiségi jogokat sértő kiszivárogtatási vizsgálatért nem ő felelt a cégnél, hanem többek között éppen utódja, a vezérigazgató és januárig egyben ügyvivő elnök Mark Hurd.
Kulcsszavak: HPQ +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36