300 millió dolláros közös HP-Microsoft tervek

Milkovits Gábor, 2006. december 15. 07:17
A Hewlett-Packard és a Microsoft bejelentette, hogy a két vállalat jövőre mintegy 300 millió dollár értékben tervez közös megoldásokat az üzleti felhasználók részére.
A befektetések a Microsoft HP hardveren futó üzenetküldő, kollaborációs, tartalomkezelő, folyamat-integrációs, alap-infrastruktúra, és egységes kommunikációs megoldásait érinti, a két cég mintegy 20 ezer közös céges ügyfelénél. A kooperáció elsőként az új Exchange Server 2007 szoftverre, illetve az Office Communications Server 2007-re terjed ki, amelyeket közösen tesztel, reklámoz és forgalmaz majd a két vállalat. Emellett a Microsoft évek óta legnagyobb partnerének számító HP több mint 3000, a szoftverkonszern által kiképzett alkalmazottal bővíti kereskedelmi és terméktámogatói csapatát. A szorosabb kooperáció mindkét cég számára komoly előnyökkel járhat a jövőre becslések szerint 50 milliárd dollárt forgalmazó vállalati infrastruktúra-piacon.

A bejelentésre kevesebb, mint két héttel a Vista céges piaci premierjét követően került sor, ami aligha véletlen. Kevin Turner, a Microsoft operatív vezérigazgatója szerint ugyanakkor a most bejelentett kezdeményezés csak egy újabb elem a vállalat hasonló nagyszabású projektjeinek sorában. 
Kulcsszavak: Microsoft +céginfo HPQ

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36