Az Év Internetes Kereskedője Díj: október 15-ig lehet szavazni

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 20. 09:19
Az idén is várják a szervezők a közönség szavazatait az Év Internetes Kereskedője Díjra október 15-ig - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
Az Inter-Európa Bank és az IVSZ alapította díjat a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. Az alapítók célja a hazai internetes kereskedelem támogatása. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják.

Az Év Internetes Kereskedője Díjat 2005-ben a www.bookline.hu nyerte el, az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjévé tavaly a www.bortarsasag.hu internetes oldalt választotta a zsűri.

Az MTI korábbi híradása szerint a magyarországi internetes boltok viszonylag kicsik: 2004-ben a 81 százalékuk, 2005-ben pedig 75 százalékuk nem érte el a nettó 5 millió forint forgalmat.

Lemák Gábor, a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a magyarországi online áruházak forgalma 2006-ban várhatóan eléri a 30 milliárd forintot. Míg 2001-ben alig lépte át a 3 milliárd forintot, addig 2005-ben 20 milliárd forint volt az áruházak forgalma. Magyarországon közel ezer online áruház működik, ebből mintegy 50 mozgatja a piacot. Dinamikus bővülés várható, a piac szereplőinek száma 2008-ra elérheti a kétezret.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36