Ismét magyar tag a legnagyobb európai infokommunikációs szövetség elnökségében
Az elnökségben egy évre újraválasztott Kovács Zoltán az új uniós tagállamok információs szövetségeinek nemzetközi aktivitásaiért és érdekképviseletéért fog felelni. Ennek előzménye, hogy 2005-ben az IVSZ kezdeményezte és szervezte meg az újonnan csatlakozott országok infokommunikációs szakmai szövetségeinek első nemzetközi találkozóját, a Budapest Infocomm Summit elnevezésű, infokommunikációs csúcstalálkozót. A 2005-ös budapesti workshop egyik fő témája - a szélessávú fejlesztések uniós támogatása - mára az EU döntéshozói számára is kiemelkedően fontossá vált: a Strukturális és Kohéziós Alapok regionális szélessávú fejlesztésekre való felhasználhatóságát többször is tárgyalták. Az IVSZ szerint a szélessávú infrastruktúra intenzív fejlesztése nagyban segítené az EU elmaradottabb régióinak gazdasági felzárkózását.
Az EICTA tisztújító közgyűlésén részt vett Viviane Reding, az Információs Társadalomért és Médiáért felelős biztosa is, aki felvázolta a 2010-ig megoldandó feladatokat és kihívásokat, így többek között a szerzői jogok kérdését, a következő generációs digitális eszközök használatának szabályozását, a szélessávú internet elterjesztését, az IKT iparág szerepét a globális klímaváltozás megakadályozásában, illetve az IKT kutatások fontosságát. Az EICTA új elnöksége pedig elfogadta azt a programot, amely kiemelten kezeli ezeket a kérdéseket és segíti az i2010 vízió megvalósulását.
Kapcsolódó cikkek
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- Új vezető az IVSZ élén
- Tizedik alkalommal lehet pályázni az IVSZ Gyurós Tibor-díjára
- Szittya Tamás az IVSZ "Nemzetközi piac, hardver-szoftver kereskedők" szakterületének vezetője
- Új elnökség és szervezeti átalakítás az IVSZ-ben
- Szathmári Géza az IVSZ alelnöke lett
- IVSZ Üzleti Akadémia: Beck György, Bojár Gábor és Kemény Dénes a vezetésről
- Az IVSZ szerint létfontosságú a szerzői jogdíjak rendszerének reformja
- Egy héten belül két rangos iparági elismerés
- Ernst & Young "Az év üzletembere" – idén az IT szakembereket díjazták
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.