GVH: 100 milliós bírság a Magyar Telekomnak
A T-Mobile többféle reklámeszközt (rádió és televízió reklámok, a nyomtatott sajtóban elhelyezett hirdetések, szórólapok, kültéri és beltéri kommunikációs eszközökből, buszmatrica, kirakati plakát, óriás plakát, valamint Interneten elhelyezett tájékoztatások) vett igénybe a 2005. augusztus 22-től szeptember 30-ig, illetve a 2006. március 1-től április 14-ig tartó kampányok során. Mindkét kampány fő üzenete a Dominó Aktív díjcsomag 15 Ft/perc hívásdíja, illetve a 15 Ft/darab SMS-díja volt. Mindkét díj esetében fennállt azonban az a körülmény, hogy meghatározott hívás-, illetve SMS-küldés irányokra ennél magasabb díjak vonatkoztak. A 15 Ft/perc hívásdíj csak csúcsidőn kívül, csak hálózaton belül és vezetékes irányban volt érvényes, az SMS-díj pedig csak belföldi előfizetőknek történő üzenetküldésnél érvényesült. A GVH határozatában megállapította, a reklámozott SMS-díj érvényesülésének e korlátozását a T-Mobile egyik reklámeszközén keresztül sem közölte, míg a hívásdíj érvényesülésének feltételeiről a fogyasztó számára nehezen észlelhető (*-gal jelzett, igen kisméretű, illetve rövid ideig látható) módon adott információt.
A GVH nem fogadta el a T-Mobile azon álláspontját, hogy a fő üzenetben foglalt díjak érvényesíthetőségének feltételeit a fogyasztó, a reklám észlelését követően, több forrásból is megtudhatja, mielőtt előfizetne a díjcsomagra. A Versenytanács szerint a T-Mobile tájékoztatása akkor felelt volna meg a versenytörvény rendelkezéseinek, ha a díjcsomag kedvező árai érvényesíthetőségének feltételeit vagy korlátait (időszaki díjak megfizetése, percdíjaknál a csúcsidőn kívüliségre, valamint a korlátozott hívásirányokra történő utalás, az SMS-kedvezménynél a belföldi előfizetőkre történő utalás) az alkalmazott kommunikációs eszközökben minden esetben jól láthatóan és/vagy érzékelhetően jelenítette volna meg az eljárás alá vont vállalkozás. Ez nem jelenti azt, hogy a reklámoknak az áru valamennyi lényeges tulajdonságáról egyszerre, egy időben, ugyanazon kommunikációs eszközön keresztül és ugyanolyan formában kell tájékoztatást adni. A reklámokban kiemelt előnyös tulajdonságokhoz szorosan kapcsolódó, azt korlátozó vagy kiegészítő lényeges információk megjelenítése azonban jogos elvárása a fogyasztóknak, amelynek hiánya megtévesztésre alkalmassá teszi a mégoly hatékony és egyebekben igaz információkat közzé tevő tájékoztatást.
A 100 milliós bírság meghatározása során a GVH azt is súlyosító tényezőként vette figyelembe, hogy a T-Mobile-t hasonló jogsértés miatt egyszer már elmarasztalták. .
Kapcsolódó cikkek
- A Pannon nem ért egyet a GVH döntésével
- Húszmilliós bírság a Pannonnak - megtévesztő reklámokért
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- Amerikai vizsgálat a Magyar Telekom ellen
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
- Egymillió forintos bírsággal sújtotta a tőzsde az MTelekomot
- GVH 2006: 11,4 milliárd forint összegű bírságot szabott ki a hivatal
- Karácsonyi "GVH-ajándék": a Magyar Telekomnak 30 millió, a Pannonnak 7 millió forint bírság
- GVH: 16 milliós bírság a Pannonnak
- Újabb elmarasztalás, ezúttal bírság nélkül
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.