Újabb elmarasztalás, ezúttal bírság nélkül

forrás Prim Online, 2006. szeptember 11. 19:21
Egy napon belül a Magyar Telekomot elmarasztaló második határozatáról értesítette a nyílvánosságot a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH szerint a Magyar Telekom Távközlési Nyrt. a szolgáltatóváltással összefüggő, 2005. augusztus 20-a előtt követett ADSL-modem leszerelési gyakorlatával visszaélt gazdasági erőfölényes helyzetével.
A jogsértés megállapítása mellett bírságot azért nem szabott ki a GVH, mert a Magyar Telekom a jogsértő magatartást a versenyfelügyeleti eljárás ideje alatt abbahagyta, illetve lépéseket tett a jogsértő magatartás kiküszöbölésére. A versenyfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a Magyar Telekom indokolatlanul hátrányos feltételeket kényszerített a fogyasztókra, azáltal, hogy  a gyakorlatban késleltette a szünetmentes szolgáltató váltás megvalósítását. A szünetmentes szolgáltató váltás lehetőségének biztosításának elmaradása 2005. augusztus 20-a előtt lényegében nem műszaki, és nem is gazdasági nehézségekre, okokra volt visszavezethető. Ezt bizonyítja az is, hogy 2005. augusztus 20-a után a szünetmentes szolgáltató váltás aggálytalanul és nehézségek nélkül megvalósulhatott. A GVH megítélése szerint a fogyasztók a Magyar Telekom kifogásolt gyakorlata miatt ADSL-szolgáltató váltás esetén indokolatlanul hosszú ideig kényszerültek a kiskereskedelmi szolgáltatás igénybevételének nélkülözésére.

A versenyfelügyeleti eljárás a következőket tárta fel. A Magyar Telekom szolgáltatási területén 2000-től ADSL szolgáltatást nyújt egyfelől nagykereskedelmi forgalomban az internet-szolgáltatókon keresztül közvetetten a felhasználók számára, másfelől a T-Com tagvállalaton keresztül kiskereskedelmi forgalomban is kínálja ezt a szolgáltatást közvetlenül is mind a lakossági, mind az üzleti felhasználók felé. A nagykereskedelmi piacon a hálózati szolgáltató  és az internet-szolgáltató áll eladó-vevő kapcsolatban. Az internet-szolgáltató viszonteladásra köt szerződést, azaz nem hálózati hozzáférési szerződés megkötésére kerül sor. Az ADSL-alapú internet-szolgáltatást Magyarországon tipikusan az internet-szolgáltatók értékesítik a végfogyasztóknak úgy, hogy a távbeszélő szolgáltatótól vásárolt ADSL-hozzáférés szolgáltatást „összecsomagolják” saját internet-hozzáférés szolgáltatásukkal, és így képeznek szélessávú Internet-szolgáltatási csomagokat, illetve azokat kiegészítik a felhasználók számára szükséges egyéb szolgáltatásokkal (e-mail, web-tárhely, IP-cím, tűzfal, stb.). A fogyasztó az internet-szolgáltatónál jelzi igényét arra, hogy ADSL technológiával szeretné az internetet használni, az internet-szolgáltatóval köt előfizetői szerződést, de az ADSL bekötést a távbeszélő szolgáltató végzi. A végfelhasználó a hálózathoz egy modem segítségével kapcsolódik, melyet a Magyar Telekom szakemberei szerelnek fel szerződés megkötése után, illetve szerelnek le a szerződés lejártakor. A fogyasztó a szolgáltatás minden eleméért (a bekötésért és a hozzáférésért) – az előfizetői szerződés alapján – az internet-szolgáltatónak fizet egyszeri és havi díjat, amelyből az internet-szolgáltató megfizeti a nagykereskedelmi szerződés alapján a távbeszélő szolgáltatónak járó egyszeri és havi díjakat. Amennyiben a végfelhasználó Internet-szolgáltatót kívánt váltani, úgy először fel kellett mondania a hozzáférését az előző internet-szolgáltatónál. Az internet-szolgáltató ezt két napon belül jelezte a Magyar Telekom felé, amely a végpont lemondása alapján elindította a leszerelési folyamatot. A központi oldalon megtörtént a port inaktiválása, a hozzáférés letiltása, előfizetői oldalon pedig – az ügyféllel való időpont egyeztetést követően – a fizikai leszerelés. Erre  30 nap állt a Magyar Telekom rendelkezésére. Ezt követően kezdődhetett meg az új kapcsolat  létesítése, amelyre a Magyar Telekom-nak szintén 30 nap állt a rendelkezésére.
Kulcsszavak: ADSL jog GVH Magyar Telekom

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36