Pannon GSM: kereskedelmi 3G október 10-étől

Kovács Attila, 2005. október 10. 13:58
A nyilvános tesztidőszak sikeresen zajlott, így a Pannon GSM október 10-étől kereskedelmi jelleggel nyújtja a 3G-hálózaton elérhető szolgáltatásokat - jelentette be Ove Fredheim, a mobiltársaság vezérigazgatója.

A december 31-éig még ingyenesen kipróbálható videotelefonálás díja a Pannon GSM hálózatán belül 90 forint, hálózaton kívül 110 forint lesz percenként a nap bármely szakában.

Még egy év sem telt el azóta, hogy a Pannon GSM a 3G-tenderen kiírt legértékesebb frekvenciacsomag nyerteseként megkezdhette harmadik generációs hálózata kiépítésének előkészületeit, ma pedig már a kereskedelmi szolgáltatás indulásáról számoltak be a társaság vezetői. A Pannon GSM ügyfelei június 15-e óta nyilvános teszt keretében próbálhatták ki a 3G-rendszert, s a sikeres tesztet követően mától üzemszerűen működik a mobil szélessáv leggyorsabb adatátvitelt biztosító hálózata.

„A sávszélesség bővülése elsősorban lehetőséget jelent” - mondta Ove Fredheim, a Pannon GSM vezérigazgatója - „olyan lehetőséget, amit jelenlegi szolgáltatás-kínálatunk bővítésével, új szórakoztató és üzleti alkalmazások bevezetésével, új tartalmakkal használhatunk ki.” A Pannon GSM különböző tartalom- és adatforgalmi szolgáltatásainak árazása technológia-független: a felhasználók az eddig megszokott árakat fizetik a letölthető zenékért, videókért, az élő televíziós adások megtekintéséért. A jelenlegi adatforgalmi díjak érvényesek akkor is, amikor a 3G-hálózaton böngészik az internetet, küldik el elektronikus leveleiket.

Ove Fredheim kiemelte: a videotelefonálás kedvező árazásával a Pannon GSM azt kívánja elősegíteni, hogy jövőre is egyre többen ismerkedjenek meg a 3G által kínált legjelentősebb újdonsággal, a videotelefonálással, miközben folytatják a mobil szélessáv egyéb szolgáltatásainak fejlesztését is. „A Pannon GSM előfizetői több mint százezren rendelkeznek EDGE-képes telefonnal, s mivel mi biztosítjuk a legnagyobb lefedettséget, a pannonos mobil szélessáv már Magyarország lakosságának nagyobb része számára hozzáférhető. A folyamatosan bővülő tartalomkínálat, a kedvező internetezési lehetőségek, az integrált megoldásokat kínáló mobilirodai alkalmazások mind azt segítik elő, hogy egyre többen és többen csatlakozzanak a mobil szélessávhoz.”- tette hozzá.

A Pannon GSM 3G-hálózata jelenleg Budapest belső kerületeiben érhető el, az év végére pedig a főváros nagy része is lefedett lesz. A teljes mobil szélessávú hálózat fejlesztése ugyancsak folyamatosan zajlik, a lakosságra vetített országos lefedettség jelenleg meghaladja az 50 százalékot. A HSDPA, a 3G lényegesen nagyobb adatátviteli sebességet nyújtó technológiája hamarosan tesztüzembe kerül a Pannon GSM hálózatában.

A Pannon GSM mai budapesti sajtótájékoztatóján Owe Fredheim vezérigazgató és Hajnal Géza üzletfejlesztési igazgató az induló 3G kereskedelmi szolgáltatással kapcsolatban – részben a Prím Online kérdéseire válaszolva - további bejelentéseket is tettek a most indított 3G kereskedelmi szolgáltatással kapcsolatban. Ezek a következők:

- az új szolgáltatások figyelembe vételével október 18-tól új tarifacsomagokat vezet be a Pannon GSM az internet, illetve a 3G (videotelefonálás) használatára; ezek a csomagok 490 és 12990 forint között változnak, attól függően, ki milyen új szolgáltatást kíván igénybe venni, illetve havonta mekkora mennyiségű letöltést (max. 1 Gigabájt/hó) szándékozik végrehajtani. Az egyik, az 1990 forintos csomag az év végéig jelentős kedvezménnyel, akciósan vehető majd igénybe;

- a Pannon GSM  2006. év folyamán meg fog jelenni a Mbit/sec sebességeket nyújtó HSDPA és HSUPA technológiákat kielégítő mobilinternet szolgáltatással,

- a Pannon GSM hálózatán belüli videohívások ez év végéig ingyenesek, ezt követően a hálózaton belüli videohívások percenkénti ára 90 forint, a hálózaton kívülieké pedig 140 forint lesz;

- új szolgáltatás, miszerint most már 20 országba küldhetők MMS üzenetek;

- ez év végéig való fokozatos bevezetéssel, összesen háromféle 3G-re felkészített mobilkészüléket (Nokia 6680, Nokia N70 és SonyEricsson K600i) forgalmaz a Pannon GSM;

- a világpiacon megjelenő kombinált (3G+WiFi) mobilkészülékekre egyelőre a Pannon GSM nem lát jelentős hazai kereskedelmi igényt.

Kulcsszavak: Pannon GSM UMTS

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Az LG az ICLR 2024 konferencián mutatta be a robotika és a metaversum kulcsfontosságú technológiáiról szóló elemzéseit

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 20:03

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Strong Passwords Need Entropy 19.0

A sokoldalú alkalmazást jelszavak erősségének ellenőrzésére és új, biztonságos jelszavak előállítására használhatjuk. Elemzi a kiválasztott jelszót, majd statisztikát készít a hosszáról, a karakterek gyakoriságáról, a szimbólumokról, a kis- és nagybetűkről és a számjegyekről. A kapott információk alapján megbecsüli a jelszó feltöréséhez szükséges időt.

2024. május 28. 17:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52