A Samsung Electronics harmadik negyedéve

MTI Sajtóadatbank, 2004. október 18. 09:50
A dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd. harmadik negyedévi eredménye az iparág összes örömét és bánatát tükrözte. Az adózott eredmény 2,69 billió von (2,35 milliárd dollár) lett, a memórialapkák és a mobiltelefon-készülékek gyorsan növekvő kereslete miatt 46 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,84 billió vonnál, de a folyadékkristályos képernyők utóbbi időben zuhanó ára miatt ugyancsak jócskán, 14 százalékkal elmaradt a második negyedévi 3,13 billió vontól. A cég gyártotta lapos képernyők átlagára 21 százalékkal csökkent a harmadik negyedben a másodikhoz képest. A második negyedévhez viszonyítva a memórialapkák eladása számban még nőtt, fajták szerint 19-72 százalék közötti ütemben, de az áresés itt is éreztette hatását. Az elemzők 2,41 billió von adózott eredményt vártak a mostani a harmadik negyedről.
A Samsung Electronics 52 százalékkal több mobilkészüléket értékesített, mint egy évvel azelőtt: 22,69 milliót a tavalyi harmadik negyedévi 15 millió helyett. A második negyedben eladott 22,7 millióhoz képest azonban szerény csökkenés volt. Egész évre 86 millió készülék eladását tervezik.

A Samsung Electronics, a világ vezető memórialapka- és laposképernyő-gyártója és harmadik mobilkészülék-gyártója, 14,34 billió vonos forgalmat bonyolított a harmadik negyedévben, 27 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbinál.

A Samsung Electronics pénteken 437 ezer vonon zárt a szöuli értéktőzsdén, 7000 vonnal, azaz 1,58 százalékkal olcsóbban, mint csütörtökön, annak ellenére, hogy a cégnél igen bizakodó előrejelzést adtak az utolsó negyedévre: várakozásuk szerint a személyi számítógépek kiszállítása 14 százalékkal nő a harmadik negyedhez képest.

A Samsung Electronics tavaly 43,6 billió von (36,4 milliárd dollár) forgalmat bonyolított a 2002-es 39,8 billió von után. Az üzemi eredménye 7,2 billió vonra (6 milliárd dollár) csökkent az előző évi 7,5 billió vonról. Az adózott eredménye 5,96 billió vonra (4,98 milliárd dollár) esett a 2002-es 7,05 billió vonról.
Kulcsszavak: +céginfo Samsung

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36