A Visa új Smart-kártyát jelentett be, csökken a chipkártyák ára

Kiss Ádám Zoltán, 2003. augusztus 4. 22:39
A Visa International bejelentette egy új, csupán 1,98 dollárba kerülő smart-kártya termék bevezetését, és tovább csökkentette egy sor, a Visa Smart Breakthrough Card program keretében kibocsátott kártyatermék árát.
Az árcsökkentések azt jelentik, hogy a Visa smart-kártyáinak ára maximum 40%-kal csökkent a program 2000-ben történt beindulása óta. A Visa tagbankjai több mint 60 millió, világszerte elfogadott Visa smart-kártyát bocsátanak ki, melyek megfelelnek a nemzetközi EMV szabványnak. E 60 millió kártyából 22 millió a Visa Smart Breakthrough Card Program keretében került forgalomba.

Az új –GP-Entry elnevezésű – kártya megfelel a GlobalPlatform specifikációknak, és 8K kapacitású EEPROM memóriát, illetve egy Visa fizetési alkalmazást tartalmaz, amely támogatja a fontosabb hitelesítési technológiákat, pl. a Static Data Authenticationt (SDA) és a Dynamic Data Authenticationt (DDA) (dinamikus/statikus adathitelesítés). Specifikusan azoknak a Visa tagbankoknak tervezték, akik alapszintű funkcióval ellátott GlobalPlatform kártyát kívánnak bevezetni.

Jelenleg a programban kilenc olyan – különböző ROM és EEPROM memóriaméretű – kártyatermék van, amelyek támogatják a DES és PK biztonsági rendszert.
Kulcsszavak: Visa Smart chipkártya

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55