NJSZT IKF: évforduló kiállítással, konferenciával

Kovács Attila, 2007. március 7. 07:35
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Intelligens Intelligens Kártya Fórum (NJSZT IKF) fennállásának 10. évfordulóját március 6-án nagyszabású eseményel ünnepelte meg. A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjában "Chipkártya: tíz év mögöttünk - hány év előttünk?" mottóval az elmúlt tíz év intelligenskártya-történelméről áttekintő kiállítás nyílt meg, délután pedig "Pénzforgalom és csipkártya" címmel konferenciát rendeztek.
Alföldi Istvánnak, az NJSZT ügyvezető igazgatójának bevezető üdvözlő szavait követően a  kiállítást Auth Henrik, a befogadó Magyar Nemzeti Bank alelnöke,  Péceli Gábor, az NJSZT elnöke, valamint az NJSZT IKF részéről Ágoston László nyitották meg.

Ismeretes, hogy a gyártók, forgalmazók és felhasználók 1997-ben az NJSZT égisze alatt együttesen létrehozták az Intelligens Kártya Fórumot. A szervezet létrehozóit ösztönözte, hogy a 90-es évek közepe óta Magyarországon is meglehetősen nagy számban jelentek meg az intelligens kártyás alkalmazások. Ma már milliós nagyságrendben van használatban "smart card" a távközlés, a törzsvásárlói programok, a beléptetési rendszerek, diákigazolvány, orvoskártya, banki alkalmazások kapcsán.

Az NJSZT IKF küldetése nemcsak abban áll, hogy a chipkártya-technológia elterjedését segítse elő, hanem tevékeny részt vállal a tervezett országos hatókörű projektek működőképességének javításában, oly módon, hogy a szabványosítás, a rendszerek közötti átjárhatóság alapelveit a programgazdák figyelembe vegyék. 
Kulcsszavak: chipkártya NJSZT

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Eredményes évet zárt a CETIN Hungary

A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.

2024. május 27. 14:28

Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját

Az egészségügyi kutatás-fejlesztéseket és közvetlenül a betegeket szolgálja a győri Széchenyi István Egyetem által a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal stratégiai együttműködésben vásárolt, hivatalosan május 25-én bemutatott sebészeti robot. A modern eszközzel már csaknem száz műtétet végeztek a kórház orvosai, s az eddigi tapasztalatok szerint csökkent a páciensek beavatkozások utáni fájdalma, felépülésük pedig gyorsabbá vált.

2024. május 27. 12:59

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét

Az észak-európai faházakról elsőre egy fjord partján álló színes halászkunyhó vagy egy tóra néző erdei faház juthat az ember eszébe. A svédországi Skellefteå-ban épült Sara Kulturális Központ egy hipermodern technológiával felszerelt, 20 emeletes felhőkarcoló, amely új fenntarthatósági szinteket megcélzó, innovatív megoldásokra épít, ugyanakkor alapjaiban egy faszerkezetes toronyház.

2024. május 27. 11:27

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17