Zöld utat kapott az európai GPS
Európa legnagyobb infrastrukturális projektje
"Nagy nap ez Európának és űrközösségének" - hangoztatta Antonio Rotata, az ESA igazgatója állásfoglalásában. "Tagállamaink egy közérdekű ügyben jutottak egyezségre." Az ESA bejelentése szerint a Galileo program meg fogja adni azt a szükséges lökést Európa betegeskedő űriparának, mely egyre égetőbbé válik, 140 000 új munkahelyet teremtve és 460 százalékos beruházási megtérülést eredményezve."
Az amerikai GPS rendszerrel ellentétben a Galileo minden fegyveres testülettől független lesz. Az amerikai műholdas hálózatot a Pentagon felügyeli, konfliktus esetén jogában áll csökkenteni vagy akár teljesen kiiktatni a nem katonai hozzáférést. A Galileo civil jelei egy méteren belüli pontosságú helymeghatározásra képesek, ami jelentős fejlődés a GPS adta lehetőségekhez képest.
Az Egyesült Államok űrtechnológiai fölényét féltve kihívásként tekinti a Galileót, és azt bizonygatja, hogy az a GPS másolata. Tavaly az Egyesült Államok helyettes védelmi minisztere, Paul Wolfowitz figyelmeztetett, hogy az európai hálózat "jelentősen megnehezítheti a kritikus katonai GPS szolgáltatások biztosítását válság idején, illetve egyidejűleg biztosítja azt az ellenséges erőknek, akik nem juthatnának hozzá ilyen lehetőségekhez." Az ESA nem ismeri el, hogy bármilyen rivalizálásba kezdett volna az amerikai rendszerrel, hétfői álláspontjukban kifejtve, hogy a Galileo "tiszteletben fogja tartani" a GPS hálózatot.
Az űrhivatal elmondta, hogy a Galileo műholdak jeleit vevő eszközök kompatibilisek a GPS és a GLONASS által használt eszközökkel, utóbbi az oroszok által épített, részben működőképes hálózat. Az első kísérleti Galileo műhold 2004-ben áll pályára és a hálózati rendszerek kísérleti eszközeként fog szolgálni. Teljesen kész állapotában a Galileo 30 műholdat tudhat majd maga mögött, ebből 27 működő és 3 tartalék, melyek három kör alakú pályán helyezkednek el 23,616 kilométerre a Föld fölött.
Kapcsolódó cikkek
- Precedens értékű ítélet a szerzői jog védelmében
- Orosz hordozórakéta amerikai műholdat szállít a világűrbe
- Az EU vizsgálja a filmstúdiók Blu-ray/HD DVD szerződéseit
- Az EU nagy büntetést szabott ki a Telefónica cégre
- Pornográf az európai YouTube?
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Az EU a YouTube-on keresztül informál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- A magyar EP-képviselő szerint a roaming-díjcsökkentéssel minden fogyasztó jól jár
- Június 30-án hatályba lép az uniós roamingrendelet
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.