Megjelent az EU rendelete a roamingról

forrás Prim Online, 2007. június 29. 12:05

Az előzetes bejelentésnek megfelelően június 29-én, pénteken megjelent az Európai Parlament és a Tanács rendelete a roamingszolgáltatásról. A rendelet holnap lép hatályba és hatására az elkövetkező három hónapban jelentősen, esetenként 40-60 százalékkal csökkennek majd az unión belüli roamingszolgáltatás díjai, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken.

A rendelet nyomán a ma nehezen áttekinthető, esetenként a szomszédos országokban is nagyon különböző és indokolatlanul magas roamingárak átláthatóak és a jelenleginél lényegesen alacsonyabbak lesznek.

A rendelet szerint az uniós szolgáltatóknak minden ügyfelüknek fel kell kínálniuk az úgynevezett eurotarifát, de természetesen tehetnek a rendeletben foglaltnál is kedvezőbb ajánlatot.

Az eurotarifa szerint az unióban roamingoláskor a hívásfogadás díja legfeljebb nettó 24 eurocent – 250 Ft-os euró/forint árfolyammal számolva legfeljebb bruttó 72 Ft lehet. Az unióban barangolva a hívás (haza vagy máshová az unió területén belül) legfeljebb nettó 49 eurócentbe kerülhet, azaz nem lehet drágább bruttó 147 Ft-nál. (Azokban az országokban, ahol nem az euró a fizetőeszköz – így Magyarországon is –, a kezdeti díjkorlátokat az Európai Központi Bank által az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek alapján, 2007. június 30-án érvényes referencia átváltási árfolyam alkalmazásával kell meghatározni.)

Az eurotarifa szerinti díjakat 2008. augusztus 30-án 2-2 centtel, 2009. augusztus 30-án pedig további 3-3 centtel csökkenteni kell.

A szolgáltatóknak egy hónapon belül minden ügyfélnek személyes ajánlatot kell tenniük. Amennyiben az ügyfél az abban foglaltakat elfogadja, akkor a szolgáltatónak az új roamingtarifákat egy hónapon belül aktiválnia kell – így jó esetben már augusztusban is olcsóbban lehet majd roamingolni az unióban, mint most.

Amennyiben az ügyfél nem reagál a szolgáltatói ajánlatra, akkor a rendelet kihirdetése után 3 hónappal – azaz szeptember végén – automatikusan „átkerül” az eurotarifába. Elképzelhető azonban az is, hogy valakinek már most jobb roamingtarifái vannak, mint amilyeneket a rendelet előír. Ebben az esetben ő az ajánlat megküldése után természetesen jelezheti majd a szolgáltatónak, hogy nem kéri az új árakat – és akkor maradnak a jelenlegi díjak.

A szolgáltatók a rendelet végrehajtása során a tarifaváltásért nem számíthatnak fel külön díjat. A rendeletben foglaltak betartását a Nemzeti Hírközlési Hatóság fokozott figyelemmel fogja kísérni, az elkövetkező „átmeneti időszakban” pedig folyamatosan tájékoztatni fogjuk a fogyasztókat a különböző határidőkről és tennivalókról.

A rendelet a 27 tagú Európai Unió valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozik – de nem érinti az unión kívüli roamingolás költségeit, azaz nem vonatkozik például arra az esetre, amikor egy magyar előfizető Horvátországban, Szerbiában, Ukrajnában, vagy valamely Európán kívüli országban használja a telefonját. A rendelet nem szabályozza az SMS- és MMS-díjakat, de az NHH, miként a többi uniós hatóság is, ezek árának alakulását is figyelni fogja.

Roamingolásnál, azaz amikor a hazai mobilt külföldön használjuk, fizetni kell a hívásfogadásért. Ennek az az oka, hogy a hívó fél – aki nem feltétlenül tudja, hogy a hívott külföldön tartózkodik – csak a „hazai” díjat fizeti, míg a többletköltségeket a hívott fél állja, amennyiben fogadja a hívást.

Amennyiben külföldről hívunk egy hazai számot és a hívott itthon tartózkodik, akkor csak a híváskezdeményezés roamingdíját kell kifizetni (a hívó félnek), de ha a hívott fél is külföldön van, akkor a hívásfogadásért neki is fizetnie kell.

A jelenleg érvényes roamingtarifákról a www.tantusz.nhh.hu oldalon tájékozódhatunk.

A rendelet angolul és magyarul is elérhető az NHH honlapján keresztül.

Kulcsszavak: NHH roaming EU

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36