A technológiai szektorra továbbra is nagy fenyegetést jelent a SARS
A legfrissebb jelentések arról szólnak, hogy bár az Aberdeen Group elemzőinek legborúsabb jóslatai szerencsére nem váltak be, az ázsiai elektronikai és technológiai ipar nagyon komoly károkat szenved az atípusos tüdőgyulladás következtében. Ahogy azt várni lehetett, a SARS miatt nagyon sok szakmai rendezvényt és szakkiállítást halasztottak el a leginkább fertőzött régiókban, mely régiókban ezenkívül az is jelentős nehézségeket okoz, hogy a helyi és nemzetközi vállalatok mostanság egymás után zárják be irodáikat és gyártóüzemeiket a SARS fertőzéstől való félelmükben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a napokban közölt legfrissebb információk szerint a SARS vírus Kínában okozza a legtöbb gondot, ahol is eddig 5124 SARS-fertőzöttet regisztráltak, az atípusos tüdőgyulladás következtében elhunyt személyek száma pedig nemrégiben meghaladta a 260-at. Hongkongban ugyancsak komoly nehézségeket okoz a SARS, itt az eddigiekben 1698 fertőzött személyt jegyeztek fel, akik közül 227-en már el is haláloztak. Szingapúrban eddig 205 SARS fertőzöttet regisztráltak, a vírus okozta halálesetek száma pedig megközelítette a harmincat, Tajvanon pedig 238 fertőzöttről és 30 halálesetről tudnak a hatóságok.
A régióban érdekelt technológiai cégek számára az elsődleges nehézségek közé tartozik, hogy az emberek a SARS vírustól való félelmükben egyre kevesebbet járnak a különböző kereskedésekbe, ennek következtében pedig jelentős mértékben visszaesnek az eladási mutatók.
Kapcsolódó cikkek
- IT: Amerika a legversenyképesebb, Magyarország térségi első
- Májusban tovább nőtt a szélessávú előfizetések száma
- Fokozottan veszélyeztetett a hazai KKV-k informatikai rendszere
- Hiteles elektronikus ügyintézés az egészségügyben
- 2,3 milliárd emberé a 3 milliárd mobil-előfizetés
- Új informatikai rendszer a Bethesda Kórházban
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Mobil vagy egymillió font?
- Egészséget, életminőséget segítő ambiens rendszerek
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.