Axelero-szolgáltatások a Vivendi területén is

forrás Prim Online, 2003. május 14. 21:00
Az Axelero Internet és a Vivendi Telecom Hungary megállapodást kötött, amely szerint az Axelero DSL alapú termékei 2003. május 15-től a Vivendi szolgáltatási területén is elérhetők lesznek.
Ezzel mintegy másfélszeresére, 94-re nő azon települések száma, ahol az Axelero szélessávú internetkapcsolatot biztosító szolgáltatásaira előfizethetnek a felhasználók. A két versenytárs között most született megegyezés nem az első ilyen jellegű megállapodás, hiszen az egy hónappal ezelőtt, április 14-én született megegyezés révén az Axelero telefonköltségeket is tartalmazó Kombi termékeinek értékesítése már megkezdődött a Vivendi területein.

A Vivendi és az Axelero mostani megállapodás értelmében a teljes DSL termékcsalád – az ADSL Hobbi, az ADSL Otthon, az ADSL Profi és a BDSL – ugyanazokkal a feltételekkel válik elérhetővé a Vivendi szolgáltatási területén, mint az ország többi részén. Az Axelero a megállapodás révén DSL alapú szolgáltatásait a következő városokra terjeszti ki: Ajka, Balatonalmádi, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunaújváros, Esztergom, Göd, Gödöllő, Gödöllő-Asbóth, Hódmezővásárhely I. és II, Isaszeg, Jászberény, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Makó, Pécel, Ráckeve, Sárbogárd, Szeged, Szeged-Szőreg, Szeged-Tápé, Szentes, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tököl, Vác, Várpalota, Veresegyháza, Veszprém, Zirc.

Az áprilisban aláírt szerződésnek köszönhetően Vivendi körzetben már élő telefonvonalról is igénybe vehető Kombi termékcsalád minden tagjára igaz, hogy az internetszolgáltatás díja és a telekommunikációs díj a felhasználók számára egy közös, a telefonszolgáltató által kiállított számlán jelenik meg. Az internet-hozzáférés díját és a telefonköltséget is tartalmazó Kombi15, Kombi40 és Kombi100 bruttó 3 ezer forintért 15 óra, 6 ezer forintért 40 óra, 9 ezer forintért pedig 100 óra internetelérést biztosít a lakossági előfizetők számára.

A legkedvezőbb árú ADSL Hobbi csomag havi bruttó 9900 forinttól érhető el, ezért a hagyományos telefonvonallal rendelkezők az átlagos modemes sebesség akár hétszeresét (384 Kbit/s) is élvezhetik. Az ADSL Otthon még gyorsabb (512 Kbit/s) letöltési sebességet kínál, havi bruttó 11 900 forinttól. Az üzleti felhasználókat célzó ADSL Profi előfizetés 384 és 768 Kbp/s közötti sávszélességet nyújt, a szerződések egyéb feltételeitől (pl. hűségnyilatkozat ideje) függően 12 900 és 29 900 forint közötti áron. A legnagyobb igényeket a BDSL elégíti ki (384 - 1500 Kbp/s), amely szintén az egyéb feltételektől függően 26 900 és 69 900 közötti havi előfizetési díjért vehető igénybe.

Az előfizetéseket az Axelerótól lehet megrendelni személyesen a MatávPontok valamelyikében, telefonon az 1234-es telefonszámon, vagy interneten a www.axelero.hu címen.
Kulcsszavak: ADSL Axelero Vivendi-hu

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52