Szélessávú internetes hálózat épül Biharkeresztesen és Ártándon

forrás Prim Online, 2007. július 11. 14:28

Az Albacomp Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP 4.4.2) keretében kiírt „Szélessávú hálózat kiépítése Biharkeresztes és Ártánd részére” című nyílt közbeszerzési pályázat nyerteseként kötött szerződést a szélessávú internetes hálózat kiépítéséről a Biharkeresztes és Ártánd Önkormányzatok Infrastruktúra-fejlesztési Társulással.

A 2007. december 31-én záruló projektnek köszönhetően Biharkeresztes és Ártánd települések lakosai számára még az idei évben elérhetővé válik a világháló szélessávon. A vállalat az adott települések csatlakoztatását rádiófrekvenciás eszközök alkalmazásával oldja meg. A projekthez az Albacomp a tervezésen, a megvalósításon és az engedélyeztetésen kívül 1 évre szóló jótállást vállal.

Az Albacomp tevékenységében egyre növekvő szerep jut a rendszerintegrációs és a tanácsadói megbízásoknak – mint például üzemeltetés-támogatás, rendszerfelügyeletet, stratégiai tervezés –, amelyekből a vállalat egyre többet értékesít a megrendeléseken belül. A tervek szerint 2007-ben 35%, 2008-ban pedig már a forgalom 50%-a szolgáltatásokból fog befolyni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36