Kétszáz európai, köztük több magyar startup indul az EIT Digital scaleup versenyén
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) digitális ága, az EIT Digital idén ötödik éve hirdeti meg versenyét, ahol a legjobb európai deep tech fókuszú növekedési fázisú startupok, azaz scaleupok indulhatnak, hogy felgyorsítsák nemzetközi növekedésüket. A kiírásra 24 ország 200 tech vállalkozása, köztük 5 magyar jelentkezett: közülük a legjobb 25 vehet részt az októberi záróeseményen Brüsszelben, ahol nemzetközi zsűri választja ki a győzteseket.
A verseny deep tech innovációkra épít, azaz olyan fejlett technológiákra, amelyek egyedi tudományos és technikai újítást testesítenek meg, többnyire jogi védelem alatt állnak, illetve nehezen reprodukálhatók. Abban az öt kategóriában lehetett indulni, amelyeket az EIT Digital a vezető digitális trendekre való tekintettel stratégiai szempontból a legfontosabbnak ítélt, illetve amelyekben Európa a legjobb esélyekkel pályázik domináns szerepre.
Digitális ipar fókuszban, digitális pénzügyek felfutóban
“A deep tech erőteljes hatást gyakorol az európai digitális transzformációra, így nem meglepő, hogy a digitális ipar vonzotta a legnagyobb számú jelentkezést. Szintén sokan pályáztak a digitális infrastruktúra kategóriában, amelybe beletartozik a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a networking” – mondja Chahab Nastar, az EIT Digital kutatásért és innovációért felelős vezetője. “A digitális városok és a digitális jólét területén hasonló mértékű volt az érdeklődés, míg a legújabb szakterületünk, a digitális pénzügyek egyre több indulót mobilizál,” - teszi hozzá a szakember.
Az egyes kategóriák két-két legjobbja egy teljes éven át élvezheti az EIT Digital Akcelerátor 50 ezer euró értékű növekedési támogatását. Emellett a kategóriagyőztesek további 50 ezer eurós pénzdíjat is kapnak. “Azzal, hogy tíz cég kapcsolódik be az akcelerátor programba, és a pénzdíjak összege eléri a 250 ezer eurót, az EIT Digital Challenge 2018 az eddigi legnagyvonalúbb összdíjazású kiírásunk” – állapítja meg a lebonyolítást felügyelő Dominik Krabbe. “Egyre nagyobb érdeklődést tapasztaltunk a minőségi scaleupok részéről, amelyek eddig is lenyűgöző teljesítménnyel vívtak ki elismerést.”
A jelentkezők már most nagyban utaznak
Az EIT Digital Challenge klasszikus páneurópai kiírás, hiszen 2014-es indulása óta 28 uniós tagállamból több mint 1800 jelentkezést regisztrált. A fiatal induló vállalkozások versenyéből olyan sikeres, növekedési fázisú startupoknak, azaz scaleupoknak szóló megmérettetéssé nőtte ki magát, amelyek készen állnak a nemzetközi terjeszkedésre. A 2018. évi jelentkezők átlagban tavaly 610 ezer euró éves bevételt termeltek, eddig összesen több mint 2 millió euró tőkét vonzottak, alkalmazottaik száma pedig 21 volt.
A nyertes csapatok vállalkozásuk Európában és azon túli terjeszkedéséhez egy teljes éven át nemzetközi növekedési támogatást kapnak az EIT Digital Akcelerátorától. Az Akcelerátor csapata 40 tapasztalt üzletfejlesztőből és pénzügyi szakemberből áll, akik 13 európai város mellett a Szilícium-völgyben tevékenykednek, és céljuk, hogy európai digitális technológiai vállalkozásokat támogassanak adott célcsoportokba tartozó ügyfelek biztosítása és tőkebevonás során.
Az EIT Digital Akcelerátorról
Az EIT Digital Akcelerátor az európai digitális technológiákra specializálódott vállalkozásokat támogatja az ügyféltargetálás és tőkebevonás terén. 2012 óta több mint 270 startuppal dolgozott együtt, amelyek eddig összesen 400 millió euró értékű befektetést generáltak; ebből mintegy 90 millió euró az Akcelerátor közreműködésének tudható be. A programot a Gust által jegyzett 2016. évi Global Accelerator Report a top 20-as világranglistán a nyolcadik legnagyobb aktív akcelerátorként rangsorolta.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- Bejutott az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe az Eddie
- Május közepéig jelentkezhetnek startupok piacra lépést és Kínát célzó programokra
- A Led Coding nyerte a Women Startup Competition Romániai elődöntőjét
- Növekedési fázisú startupokat céloz az EIT Digital hétszázötvenezer euró összdíjazású versenye
- Április 27-ig jelentkezhetnek startupok 135000 eurós összdíjazású innovációs versenyekre
- A tanulást forradalmasító alkalmazás nyert az Imagine Cup hazai döntőjén
- Borys Szyc filmsztár oktatta a Women Startup Competition résztvevőket Varsóban
- Teltház volt a Women Startup Competition Kolozsvári versenyén
- Egy utazási startup nyerte a Women Startup Competition első elődöntőjét Prágában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.