Keresik Magyarország 3 legjobb startupját

Egymilliós összdíjazású startup verseny szeptember végén az Internet Hungary-n

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 21. 14:27

Magyarország legnagyobb, több mint ezerhatszáz főt megmozgató, internetről, új technológiákról szóló konferenciáján kínálnak bemutatkozási lehetőséget annak a 8 magyar alapítású startupnak, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt iparági szakértőkből álló szakmai zsűri választ majd ki.

Az Internet Hungary Startup versenyén elsősorban azokat a hazai feltörekvő cégeket, projekteket szeretnék bemutatni, amelyek nemzetközi szinten is érdekesek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amely a konferencia széles résztvevői köre számára szakmai megoldásként is izgalmasak lehetnek.

Az előválogatást követő döntő prezentációk, a pitch-ek szeptember 29-én Internet Hungary immáron hagyományos startup szekciójában, a Startup Comedy-n lesznek Siófokon, a Hotel Azúrban. Ott mérhetik majd össze projektjeiket, előadói tehetségüket a jelentkezők. Méghozzá az előválogatást is végző zsűri és a konferencia közönsége előtt. A versenyzők 3 perces prezentációkkal mutathatják projektjüket, a zsűri pedig 2 percig faggathatja őket terveikről.

A három, zsűri által, egyszerű és átlátható pontozással kiválasztott győztes mellett az Internet Hungary Startup verseny szervezői egy közönség díjat is hirdetnek majd, amelyet a jelenlévő nézőközönség helyben leadott szavazatai alapján ítélnek oda.

A 8 döntőbe került csapat 2-2 tagja mindezek mellett a rendezvény mindkét napjára meghívást kap, ahol befektetőkkel, internetes technológiai gurukkal, az újmédia véleményvezéreivel és más fontos üzleti döntéshozókkal találkozhatnak.
 
Azokat a startupokat várják a versenyre, amelyek rendelkeznek kész, jól prezentálható ötlettel, prototípussal vagy működő szolgáltatással az alábbi kategóriákban:

– IoT, M2M, SmartCity, Smart Home
– Digitális hirdetési eszközök, Broadcasting
– Digitális tartalom értékesítésének üzleti modelljei
– E-kereskedelem, Webes céges szolgáltatások (CRM, ERP és hasonlók)
– Sharing Economy, social media
– Egyedi, értéknövelt mobil applikációk
– Online és mobil tematikához kapcsolódó vagy más egyedi hardvermegoldások

A győztesek számára értékes díjakat ajánlottak fel a szponzorok és a Digitalhungary.hu szakportál, illetve a 3+1 győztes meglepetés lehetőséget kap az Internet Hungary látogatói előtt való további bemutatkozásra egy különleges fórumbeszélgetés keretében!

- Az első helyezett díja:
250.000 forint pénzjutalom és 250.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.


- A második helyezett díja:
150.000 forint pénzjutalom és 150.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

- A harmadik helyezett díja:
100.000 forint pénzjutalom és 100.000 média- és mentoring szolgáltatás.


- A Közönség díj:
1db. 2 fős Azúr wellnes hétvége + ingyen belépés a következő Digitális Akadémiára, amely az előadások művészetébe avatja be az érdeklődőket. (A versenyre nevezőket az első eseményen is várják, amelyről itt (https://www.facebook.com/events/1478684112447216/) kapható információ.

A versenyre jelentkezni egy angol vagy magyar nyelvű, szóközzel együtt legfeljebb 3000 karakteres onepager beküldésével lehet, megjelölve a projekt és a projektgazda webes elérhetőségét is. A jelentkezés formája a fentieken túl nem kötött.

A onepagereket a media@mediahungary.hu címen fogadják, legkésőbb szeptember 10-ig, a levél tárgya: „Internet Hungary Startup verseny” kell legyen. A döntősöket illetve a közvéleményt szeptember 22-ig értesítik ki az előadók névsoráról.
(További információk a +36309710716-os telefonon hétköznap, munkaidőben kérhetők.)

A döntőbe bejutó csapatok prezentációi szeptember 29-én délután 16 órától, Siófokon, az Internet Hungary 2015 konferencia Startup Comedy szekciójában hallgathatók meg.

Kulcsszavak: startup Internet Hungary

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36