Mobilalkalmazással a mentésben
A Synaptel fejlesztette a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-válaszadási rendszerét
A Telenor és a Magyar Vöröskereszt együttműködésének újabb mérföldkövéhez érkezett. Sajtótájékoztatón számoltak be az új, Synaptel Kft. által fejlesztett mobilalkalmazásról, melynek köszönhetően sokkal egyszerűbbé válik a mentési munka katasztrófahelyzetekben.
A Magyar Vöröskereszt székházában ma árvízkészültség volt. Nem kell rosszra gondolni, ugyanis csak egy mesterségesen előidézett árvízhelyzet keretében mutatták be, mit tud az új megoldás, melyet a Synaptel Kft. fejlesztett a Magyar Vöröskereszt számára. A szervezet munkatársai és önkéntesei illusztráltak egy árvízi katasztrófahelyzetet.
A hazai mobilszolgáltató és a szervezet együttműködése 2013-ig nyúlik vissza, azóta a Telenor telekommunikációs fronton segíti a katasztrófahelyzetben a munkát. Ám, mindig van hova fejlődni, ugyanis a korábbi papíralapú adatkezelést egy hazánkban egyedülálló mobilalkalmazás váltja fel.
A papír a múlté
Az app a Munkaerő Irányítási alkalmazás nevet viseli: már ebből sejthető, hogy szinte minden lényeges területen segíti a szervezet munkáját, legyen szó önkéntesekről, munkatársakról. A rendszer segítségével bármilyen információ könnyen rögzíthető és továbbítható, ezt a mai előidézett katasztrófahelyzetben is szemléltették, ahol a laikusok számára is egyértelművé vált, hogy van létjogosultsága egy ilyen gyors, egyszerű megoldásnak.
Nincs többé elázott, sáros papír, keveredés, végeláthatatlan adathalmaz, minden egy helyen, egy rendszerben tárolható: űrlapok, hangfelvételek, fotók egyaránt. Az app egy központi szerverrel tart kapcsolatot, és mindent rögtön oda továbbít. Így, ha időközben bármi történik a telefonnal vagy táblagéppel, az adatok akkor sem vesznek el.
Az alkalmazás nagy előnye még, hogy az adatokat a központ azonnal feldolgozza (mentési, kárfelmérési, segélyezési információk), és a helyszínen dolgozó kollégákat gyorsan és folyamatosan tájékoztatja. A megoldás tehát nem csak környezetkímélő, de hatékony is. A munkafolyamatok felgyorsulnak, és sokkal egységesebbé válik az adatfolyam is.
Telenor a mentés szolgálatában
A közös együttműködés tavaly kezdődött, és úgy tűnik, nem csak hogy hosszú távú lesz, de egyre gyümölcsözőbb is. A Telenor eddig a szervezet számára nemcsak biztosította, hogy a mentési folyamatokat segítve saját munkatársaiból szervez önkéntes csapatot, hanem a mobilhálózat kapacitását is növeli, ha erre szükség van.
A mobilszolgáltató emellett egy ingyenes hívható adománykezelő vonal kialakításában is segített a vöröskeresztnek. Mindehhez csatlakozik most be az új mobilapp, melynek létjogosultsága csak a Telenor mobilhálózatának köszönhető.
Itt azonban nem ér véget a történet, ugyanis a Telenor még új eszközöket és mobilinternetet is biztosított a munkatársaknak. A katasztrófahelyzetekhez igazodva a repertoárban víz- és porálló okostelefonok, notebookok és táblagépek is szerepelnek.
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmazásvásárlás mobilegyenlegre, elsőként a Telenornál
- Pénzbeli adományozás a Telenor ADDODA okostelefon alkalmazással
- Voks ’14: közvéleménykutató mobilalkalmazás
- Jelentős látásjavulás érhető el az új mobilapplikációval
- Google Glass és Galaxy S5 az Okostelefon Akadémián
- Hazai találmány az első Mastercard integrációjú digitális pénztárca
- Az MWC-n mutatkozott be a Vodafone hordozható bázisállomása
- A Fuji Xerox elindította SkyDesk Projects alkalmazását
- Mobilalkalmazások: kik a legaktívabbak?
- A Facebook-felvásárlás után több órára leállt a WhatsApp
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.