Mobilalkalmazások: kik a legaktívabbak?

Czipperer Dia, 2014. február 24. 14:41

A Distimo új tanulmánya szerint jelenleg Ázsiában van a legnagyobb piactere az alkalmazásoknak. Egy év alatt 162%-kal nőttek a Google Playből származó bevételek. 

A Google Play bevételei 2013-ben jelentősen nőttek, melynek meghatározó részét Ázsia produkálta. A Distimo kutatása alapján a világ alkalmazás-bevételeinek 41%-a innen származik, Észak-Amerika 31%-ot, Európa pedig 23%-ot tesz ki a befolyt összegek tekintetében.

 

Az ázsiai országokat tekintve a Google Playből és az App Store-ból származó bevételek egyenletesebben oszlanak meg, mint más régiókban. Észak-Amerikában az Apple vezet ezen a téren 75%-kal. Az ázsiai országokat jobban szemügyre véve pedig kétségtelenül Japán a legjövedelmezőbb ország.

 

Ebben a régióban az ingyenes üzleti modell vezet  A legnagyobb bevétel-növekedést Dél-Korea érte el 271%-kal, melynek jó részét a Google Play letöltések adták.

 

 

Decemberben a legnépszerűbb, ezáltal a legtöbbet letöltött játék az Angry Birds Go! volt, melyet a CarrotFantasy 2: Polar Adventure (japán verzió) és a The Hardest Game is History (japán) követett.

 

Egy másik jelentés szerint (Portio Research) szintén az ázsiai régióban várható a legnagyobb növekedés, ám külön-külön mindegyik piacon pozitív irányba mozdult el az alkalmazáspiac.

 

Az előzetes becslések szerint az ázsiai térségben az alkalmazás-felhasználók száma 2017-ig 39,8%-kal nő majd, és számuk átlépi a 2 milliárdot (nagyjából 2 milliárd 39 millióra nő).

 

Világszinten is főként az ingyenes alkalmazásokat keresik az emberek. A becslések szerint az elkövetkező években továbbra is ez a tendencia folytatódik majd: míg tavaly a letöltött applikációk 89,6%-a volt ingyenes, addig 2017-re ezek aránya a 94,5%-ot is elérheti.

 

Kínában a Baidu tette közzé legfrissebb eredményeit az Android felhasználókat vizsgálva az aktuális mobiltrendeket illetően. Ebből kiderül, hogy az emberek nagy része (59%) alkalmazásboltokból szerzi be az egyes appokat, csupán 13%-uk használ online alkalmazáskeresőket, és 21% telepíti PC-n keresztül eszközére az adott programot.

 

A letöltések száma is növekedett az előző évhez képest: még 2012-ben az egy főre jutó letöltött appok száma 8,2 volt, addig 2013-ban már 10,5 alkalmazás jutott egy-egy userre. Rendszeresség tekintetében is növekedés tapasztalható: míg egy évvel korábban az androidosok 11%-a töltött le napi szinten valamilyen appot telefonjára, addig2013. harmadik negyedévében ez a szám már 15%-ra rúgott.

 

Forrás: Techspot.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36