Három dimenzióban elevenednek meg a II. kerület kulturális nevezetességei

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 30. 09:41

Virtuális közösségi teret építettek Marczi 3D elnevezéssel, a számítógépes játékokból ismert internetes technológiával a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Berta László, a Virtual Planet társtulajdonos-fejlesztője az MTI-nek elmondta, hogy a tíz éve kezdődött fejlesztésükkel nem egy új, szórakoztató internetes játékot kívántak létrehozni, hanem "komolyabb" célokat tűztek ki maguk elé. Ebből adódóan bemutatójukkal azokat az embereket szeretnék a kultúrához közelebb hozni, akik valamiért nem részesei a kulturális életnek, vagy előnyben részesítik az interaktív internetes felületeket.

A bemutató első kulturális állomása a három dimenzióban felépített Marczi Közösségi Tér, amely a kerület kulturális és közművelődési intézményeit reprezentálja. Célunk, hogy a bemutatón egybegyűlteknek a valóságból is legyen ismerős az a helyszín, ahol éppen tartózkodik. Ennek alapján választottuk ki a Marczibányi teret, a Klebelsberg Kultúrkúriát, a Berczik Sára Budai Táncklubot, valamint a Vízivárosi Galériát - ismertette a szakember.

Hangsúlyozta, hogy cégük a legjobbnak tartott amerikai fejlesztést választotta ki, amelynek folyamatos továbbfejlesztésével egy könnyen kezelhető felületet kívántak létrehozni, hogy az internet-felhasználók legszélesebb rétegét érjék el.

Hozzátette: az otthoni felhasználók egyelőre egy grafikai böngésző letöltésével most még csak két dimenzióban járhatják be a virtuális tereket. Változás csak akkor várható, amikor a felhasználók számítástechnikai berendezései alkalmasak lesznek a kép háromdimenziós átkonvertálására.

Az eljárás kulturális bemutatón kívül, oktatásra, szórakoztatásra, üzleti és önkormányzati felhasználásra, illetve számtalan más területre alkalmazható - mondta Barta László.

Az interaktív háromdimenziós világ iránt érdeklődők bővebb információkat a http://www.virtualplanet.hu honlapon olvashatnak.
fotó: hiradó.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36