Tóth Attila a legfanatikusabb vaterás
Csaknem húszezren szavaztak az online piactér által meghirdetett versenyre nevezett tíz legérdekesebb kollekcióra, közülük 4994-en voksoltak a kisautógyűjtőre - áll a csütörtöki eredményhirdetésről az MTI-nek eljuttatott közleményben. Tóth Attila bevallása szerint gyerekkora óta rajong a játékautókért, gyűjteni azonban csak fia születése után kezdte őket, mikor megvásárolta neki az első Moszkvicsot. A gyűjteményből az az eredeti, világoskék kisautó a kedvence, amelyet születésének évében, 1969-ben gyártottak. Az évszám a játék rendszámtábláján is látható, ahogyan az minden eredeti pedálosén fel van tüntetve.
Lunczner Ádám, a weboldal marketingvezetője szerint a gyűjtemény kategória az egyik legnépszerűbb termékcsoport az online piactér indulása óta, ez adta az ötletet a verseny megszervezésére. Mind a feltöltött termékek számát, mind az átmenő forgalmat tekintve évente csaknem egymilliárd forint forgalom van az oldalon csak ebben a kategóriában. A vezető elmondása szerint nem ritka, hogy egy-egy különlegesebb, ritka darabért akár milliókat is fizetnek a gyűjtők.
A négy hétig tartó pályázat első szakaszában bárki feltölthette gyűjteményét, amelyek közül a zsűri választotta ki a számára legérdekesebb tíz kollekciót, ezekre voksolhatott később a közönség.
A legjobb tíz között egyebek mellett volt mozigép-kollekció, 2500 darabos pandamaci-gyűjtemény, 4000 darabos gyűszűkészlet, de akadt olyan nevező, aki százéves tűzoltó-készülékeket gyűjt, és olyan is, aki 60 éve gyűjti a világ különböző pontjairól a nevére címzett leveleket.
A pályázat nyertese 250 ezer forintos nyereményéből ötvenezer forintot a Dévai Gyermekotthon számára ajánlotta fel, amelyet a Vatera megduplázott, így 100 ezer forint kerül a rászoruló gyerekekhez.
Kapcsolódó cikkek
- Akkor most mi van jogilag a kommentekkel?
- Táblagép kalauzolhatja a kolostor látogatóit
- Intelligens városokat rangsorolt az Ericsson
- Vállalatok számítógépeit figyelnék Kínában
- Emelkedik a szlovák informatikai piac forgalma
- Századvég: a felnőtt lakosság háromnegyede már internetezett
- A Twitter elszabadította a tiltakozást a szaúdi királyságban
- Táblagépre készült, díjnyertes interaktív tankönyvekből tanulhatnak a diákok
- Infotér - Vályi-Nagy Vilmos: felülvizsgáljuk a késedelmes projekteket
- Több mint 800 ezer magyar facebookozik a munkahelyén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.