Ismét diákok tervezik a jövőt: indul a Megoldások a holnapért negyedik szezonja

forrás: Prím Online, 2024. január 22. 18:00

A Samsung és az EdisonKids kreatív kihívása, a Megoldások a holnapért 2024-ben is várja a fiatalok ötleteit, amelyekkel újratervezhetik a jövőt. A nemzetközi sikereket elért, Samsung által indított Solve for Tomorrow alapjaira épülő program idén negyedik alkalommal indul hazánkban. A kezdeményezés egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok – tanáraik és elismert szakemberek segítségével – alkotói műhelymunka keretében együtt gondolkodhassanak egy, az életüket, közösségüket érintő problémáról, és jövőformáló megoldásokat dolgozhassanak ki rájuk. A nyertes diákok, tanárok, valamint iskoláik összesen 6 millió forint értékben nyerhetnek Samsung készülékeket.

A Megoldások a holnapért kihívás 2024-es hívószavai a fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség. Ezekben a kategóriákban várják a tudomány és a technológia világa iránt érdeklődő, 7-12. osztályos kreatív ötletgazdák jelentkezését február 20-ig. A pályázók 2-6 fős csapatokban vetnek fel egy, a szűkebb környezetükben tapasztalt vagy akár világszintű problémát, amelyet egy kétperces videóban vázolnak fel, megoldási javaslatukkal együtt. 

 

A kihívás nemcsak teret ad a tehetségnek, de meg is mutatja, miképpen gondolkodnak ma a fiatalok a technológiai fejlődésről, a tudatosságról vagy a közösségi alkotásról. A program egyszerre több fontos ügyet képvisel: arra is példát mutat, hogyan tud tanár és diák értőn és nyitottan egymásra figyelni, együtt dolgozni. Hidat teremt a generációk között, amely eszköz a közösségformáláshoz, a jövőépítéshez. A nagy értékű nyereményeken túl a szárnynyitogatás izgalma, az inspiráló közösség, valamint a személyes fejlődést támogató képzés is egyedülálló lehetőséggé tehetik a részvételt. 

 

 

A verseny második szakaszába a legjobb 50 csapat jut, akik február 29-től innovatív és izgalmas tanulási platformon, jövőtervező online workshopokon sajátíthatnak el új készségeket, megismerkedhetnek a kreatív gondolkodás és a problémamegoldás modern, jövőbe mutató eszközeivel. A TOP 50 minden résztvevője egy tanúsító oklevelet is kap az elvégzett képzésről, amely a továbbtanulásnál vagy a munkaerőpiacon is referenciaként szolgálhat. A program nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is támogatja, akik mentorprogram keretében juthatnak olyan eszköztárhoz, amely segíti őket abban, hogy a leghatékonyabban támogathassák csapataikat. 

 

„A Samsung és az EdisonKids közös kezdeményezésének a lényege elsősorban nem a győzelemben található, hanem az érték- és közösségteremtésben, azoknak a képességeknek, eszközöknek az elsajátításában, amelyek a jövőformáláshoz adnak segítséget – mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A tanárok és a diákok közös munkájából születő eredmények fontos többlettartalommal bírnak, hiszen a generációk közti sikeres kommunikáció és a tudásmegosztás ékes példái, amelyek kulcsfontosságúak a jövőnk előremozdításában. Jó látni, a Megoldások a holnapért program megtartó erejét: nemcsak a zsűri tér vissza évről évre, de a lelkes jelentkezők közt is mindig látunk már ismerős arcokat.”

 

 

A kihívást jövőtervező workshopok kísérik végig, a verseny utolsó szakaszába bejutó 8 csapatot további képzések és prezentációs tréning várja április 18. és május 29. között. A döntőben, május 31-én a csapatok személyesen prezentálják a Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató vezette zsűritagoknak végleges megoldásukat az eredetileg felvetett problémára. A pályázatokat az eredetiség, a megalapozottság, a megvalósíthatóság és a társadalmi felelősségvállalás szempontjai szerint bírálják el a technológiai szektorból, üzleti életből érkező, valamint a fenntarthatósággal vagy közösségépítéssel aktívan foglalkozó zsűritagok. A Megoldások a holnapért fődíját tavaly a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat nyerte el, akik fenntartható ötletükkel a chips-es zacskók hőálló szatyorrá alakításával győzték meg a zsűrit.  

 

Borsos Dorottya, az Edisonplatform vezetője a következőt nyilatkozta az idei kihívás kapcsán: „A verseny során évről évre elsődleges célunk, hogy olyan képességeket fejlesszünk, erősítsünk a diákokban, amelyek kiemelt jelentőségűek lesznek náluk, a jövő munkavállalóinál! A képzés során a kritikus gondolkodás, kreativitás, együttműködés és egy sor egyéb fontos kompetencia fejlődik, kiegészítve a mindennapi lexikális tudásukat. E mellett nem elhanyagolható a közösségi faktor, amit nyújtani szeretnénk: az eredményeket együtt érik el, a csapat ereje számít es egy nagyszerű tanár támogatása. Legnagyobb örömünkre üzenetünk és közös célunk egyre nagyobb hatást ér el: A jelentkezők száma az elmúlt 2 évben megduplázódott. Nagy izgalommal várjuk az idei csapatokat tapasztalt zsűritagjainkkal és felkészült mentorainkkal együtt.”

 

 

A 2024-es Megoldások a holnapért zsűrijének tagjai és titulusaik:

 

A kihívás fővédnöke: Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője

 

A zsűri: 

  • Balogh Csaba, HVG technológia rovatvezető
  • Balogh Petya, startupper, befektető, mentor
  • Biás Csongor, Startup Hungary, vezető
  • Dóczi Attila, Tanulom Magam, kommunikációs szakértő, tréner, online tartalomgyártó
  • Forgács-Fábián Sára, Amigos a gyermekekért, az Amigos megálmodója, nonprofit tanácsadó
  • Hódsági János, Milestone Institute, termékfeszjlesztési igazgató
  • Kunos Balázs, Samsung Magyarország, alelnök
  • Sódar Gabriella, Kék Bolygó Alapítvány, fenntartható üzletfejlesztési vezető
  • Tomaj Zsófia, Future Potato, fenntarthatósági szakértő, a Körforgásban podcast co-hostja
  • Wettstein Albert, Munch, társalapító
  •  
  • Veres Rita, Edisonplatform, társalapító és vezető

 

Bővebb információ és a pályázat részletes leírása és jelentkezés a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36