Az önvezető autók is az ELTE-n tanulnak
Lezárult az ELTE Informatikai Kar és a Robert Bosch Kft. második alkalommal megrendezett közös hallgatói versenye, amelynek fókuszában a gépjárművek lokalizációja állt. A megmérettetést azért hívták életre, hogy a hallgatók izgalmas, valós iparági problémákat feszegető feladatokon dolgozzanak az önvezető autók témakörében, elmélyítve ezzel tudásukat, és megismerve a fejlesztések legújabb irányait.
Az idei versenyen egy olyan algoritmust kellett megtervezniük, amely LIDAR 3D pontfelhő, valamint kameraképek alapján képes meghatározni egy jármű helyzetét Budapest utcáin. A verseny győztesei megosztott helyezéssel Matók Milán és Szeiler Pál lettek, mivel algoritmusuk hiba nélkül működött. A második helyen Sallai Martin, míg a harmadik helyen Poór Máté végzett.
„A Bosch-nál az önvezető autózás szinte összes területén folynak kutatások és fejlesztések. A Parking Osztályon belül van egy izgalmas termékünk, a HomeZone, amely az önvezető funkcióra tanítható be lakókörnyezetünk bizonyos részén: képes észlelni azt a területet, ahonnan az autó már emberi beavatkozás nélkül haza tud navigálni. A sofőr kiszáll, az autó pedig beparkol helyette a garázsba. Ehhez az autónak folyamatosan meg kell határoznia a lokációját, ami viszonylag egyszerű feladatnak tűnik. Ám az adott szituációban, napszakban és évszakban rögzített környezet folyamatosan változik, ősszel hullanak a falevelek, télen hó van, de még a kukák is máshogyan helyezkednek el az út mentén. Ezeket az apró változásokat az autónak is ugyanúgy fel kell ismernie, mint az embernek” – fogalmazott Pozsegovics Péter, a Robert Bosch Kft. System Development Parking Osztály vezető mérnöke.
A hallgatóknak az ősszel kiírt feladatban pontosan egy ilyen helyzetet kellett megoldaniuk, hiszen a GPS sem működik mindenkor és mindenhol, ilyenkor a helymeghatározás csak egyéb szenzorokkal lehetséges. A versenyzők heteken keresztül kapták a feladathoz kapcsolódó tanító adatbázisokat, a Budapest utcáin különböző időpontban felvett videó- és LIDAR képfelvételeket. A verseny másik érdekessége az volt, hogy a hallgatók teljesen szabad kezet kaptak a programozási nyelv és a fejlesztői eszközök kiválasztásában.
''Nagyon izgalmas megoldásokat adtak be hallgatóink, nagyon büszke vagyok az ELTE IK diákjaira – értékelte a pályaműveket Hajder Levente, az ELTE IK tudományos főmunkatársa, a Geometric Computer Vision Kutatócsoport vezetője. – Volt, aki a gépi tanulást választotta, és mélyhálós elemzéssel oldotta meg a feladatot, de volt olyan hallgató is, aki a számítógépes látáson alapuló módszerrel a LIDAR 3D-os pontfelhőket fűzte össze, amivel gyakorlatilag elkészítette az utcák 3D-s modelljét. Ez nagyon látványos eredményt hozott, amelyet az egyetemi oktatásban is hasznosíthatunk."
A hallgatók az elkészült szoftvereket a Bosch Budapest Innovációs Kampuszán tartott rendezvényen mutatták be, ahol a helyszínen megkapott adatcsomag beépítésével kellett programjaikat lefuttatni. Ezt követően eredményeiket előadás formájában prezentálták az ELTE és a Bosch munkatársainak.
"A megoldásokat mi is érdekesnek találtuk, hiszen a Bosch-nak megvannak a saját technikái az ilyen problémák kezelésére. Izgalmas volt látni, hogy a hallgatók milyen eszközökhöz nyúlnak. Örömmel ismertük el a győztesek munkáját, hiszen a Robert Bosch Kft. elkötelezett a tehetséggondozásban, a fiatal tehetséges informatikus és mérnök hallgatók támogatásában, szakmai fejlődésük segítésében" – hangsúlyozta Pozsegovics Péter.
A rendkívül jó hangulatú esemény az ünnepélyes díjátadót követően különleges tesztvezetéssel zárult, ahol a Bosch betekintést engedett az ELTE kutatói és hallgatói számára az éppen aktuális fejlesztéseikbe az önvezető autózás területén.
A verseny az Informatikai Kar és a Robert Bosch Kft. hosszú évekre visszanyúló együttműködésének egyik újabb állomását jelenti a 2018-ban indított autonómrendszer-informatikus mesterszak, a mesterséges intelligencia mesterképzési specializáció, illetve a Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszék megalakulása után.
Kapcsolódó cikkek
- Az ELTE doktorandusza nyerte az idei Kuba Attila Díjat
- Ugródeszka a csúcstechnológia világába
- Idén újabb rekordot ért el az e-Hód informatikai verseny
- Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán
- Interaktív pályaválasztó fesztivál középiskolásoknak
- Az ELTE hallgatója nyert a Multi-Agent versenyen
- Az önvezető autók nemzetközi versenyén ezüstérmes a Széchenyi-egyetem csapata
- Átadták az ELTE Informatikai Karán a megújult T@T Kuckót
- Online tartják meg az ELTE Informatikai Karának Nyílt Napját
- Rekordszámú versenyző a 2021-es e-Hód informatikai versenyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.