Az ELTE hallgatója nyert a Multi-Agent versenyen
Miskolczi Miklós, az ELTE Informatikai Kar végzős MSc-hallgatója Varga László Zsolt témavezetésével első helyezést ért el a nemzetközi fejlesztők között Python programozási nyelven írt rendszerével.
A 16. alkalommal megrendezett versenyen első helyet szerzett programrendszer hamarosan szabadforrású kódként is elérhető, és az ELTE Informatikai Kar Multi-Agent Systems óráin is szerepelni fog, így az angol nyelvű MI-képzésre jelentkezők versenygyőztes multiágens programozást tanulhatnak.
Az izgalmas nemzetközi programozási versenyt a Clausthal University of Technology kutatói szervezik, és rendszeresen több országból vesznek rajta részt fejlesztők. Célja, hogy ösztönözze a kutatást a multiágens rendszerfejlesztés és programozás területén azzal, hogy beazonosítja a legfontosabb problémákat, és olyan teszteseteket gyűjt, amelyek összehangolt cselekvést igényelnek autonóm programok, azaz ágensek között.
Az egyes versenyek mérföldkövekként szolgálhatnak a multiágens programozási nyelvek, módszerek és eszközök kipróbálásában. Egy adott rendszer teljesítményét játéksorozatban határozzák meg, ahol az ágensekből álló rendszerek versenyeznek egymással. A verseny során a korlátozott helyi látótávolsággal rendelkező, egy csapatba tartozó ágenseknek szervezetten kell tevékenykedniük azért, hogy blokkokból álló összetett szerkezeteket állítsanak össze és szállítsanak el célpontokra egy négyzetrácsos világban.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar csapat minden versenyzője érmet hozott a Diákolimpiáról
- Átadták az ELTE Informatikai Karán a megújult T@T Kuckót
- Robotok jelentették be a Vodafone Alapítvány Scratch-versenyének nyerteseit
- SZEnergy: A világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata
- Online tartják meg az ELTE Informatikai Karának Nyílt Napját
- Rekordszámú versenyző a 2021-es e-Hód informatikai versenyen
- Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán
- Már programozási alapismeretekből is lehet ECDL-vizsgát tenni
- Bécsben nyit újabb programozóiskolát a Codecool
- Megjelent a Tisza-tó valaha készült legrészletesebb térképe
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.