A HungaroControl is felkészült az augusztus 20-i rendezvénysorozatra
A magyar légiforgalmi szolgálat minden olyan szakmai intézkedést megtett, amelyekkel a nemzeti ünnep idején is garantálható a budapesti nemzetközi repülőtér induló és érkező forgalmának, valamint a kisgépes repülések maximális biztonsága.
Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó látványprogramok zavartalan lebonyolítása érdekében a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztálya – a HungaroControl légiforgalmi szolgáltatói szakvéleménye alapján – ezúttal is két eseti légteret jelölt ki: egyet a hagyományos honvédségi légiparádé, egyet pedig az ünnepi tűzijáték számára.
Az eseti légterek kijelölésének és működtetésének legfontosabb célja a repülésbiztonság szavatolása, tehát hogy elkülönítsék az ünnepi programban részt vevő légi járműveket a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező és induló forgalmától, valamint a kisgépes repülésektől. De ugyanilyen fontos az is, hogy a tűzijáték védőtávolságán kívül tartsák a térségben közlekedő repülőgépeket.
A rendezvénysorozat idejére a HungaroControl alternatív kivezetési útvonalat határoz meg a főváros felé induló, nyugati célállomásra tartó járatoknak, ugyanígy erre az időszakra megváltozik a Budapest felől, a 2-es futópályára érkező gépek átstartolási eljárása is. Mindezzel hatékonyan fenntartható a hazai repülésbiztonság – európai összehasonlításban is – kiemelkedően magas szintje.
Kapcsolódó cikkek
- Új funkciókkal bővült a mydronespace
- Allianz: 9 trend a Covid–19 utáni légi közlekedésben
- Dinamikusan növekszik a hazai légi forgalom
- Jelentősen nőtt a repülőgépforgalom az EB-nek köszönhetően
- Magyarország felé is kerülnek a légi járatok a fehérorosz válság miatt
- Repülésbiztonság minden szinten
- 8 milliárd forintból újultak meg a hazai légiforgalmi irányítás rendszerei
- Karbonsemleges rendezvényekkel a zöldebb jövőért
- Már közel hatezren töltötték le a mydronespace mobilalkalmazást
- A VFR pilóták társa a levegőben: a biztos tudás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.