A VFR pilóták társa a levegőben: a biztos tudás
A HungaroControl immár ötödik alkalommal rendezte meg a látvarepülés szabályai szerint közlekedő pilóták szezonnyitó tanácskozását, a VFR Repülésbiztonsági Fórumot. A rendezvény célja a korábbi évekhez hasonlóan az volt, hogy hasznos ismeretekkel gazdagítsa a kisgépeseket, hozzájárulva ezzel a hatékonyabb felkészüléshez és a légi közlekedés biztonságához. Bár a járványhelyzet miatt a fórum ezúttal virtuális formában valósulhatott meg, most is kiemelt érdeklődés övezte: az élő közvetítést mintegy százötvenen követték folyamatosan.
A résztvevők előadásokat hallhattak arról, hogyan készülhetnek fel a lehető legkörültekintőbben a repüléseikre, ugyanígy szó esett a repülési terv benyújtásának fontosságáról, illetve hogy miként kerülhető el a felesleges frekvenciaterhelés. Betekintést nyerhettek a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren végrehajtott VFR gyakorlórepülések tornyos irányítói tapasztalataiba. Megismerhették a 2020-as légirendészeti ellenőrzések tanulságait, az eseményvizsgálatok által felfedett repülésbiztonsági kockázatokat, mindemellett tájékozódhattak az eseti légterek igénybevételének új szabályairól, valamint a katonai repülések hatásairól a nem ellenőrzött légterek forgalmára.
Kurucz Mihály, a társaság repülésbiztonsági, minőségirányítási és belső ellenőrzési igazgatója, a rendezvény házigazdája kifejtette: az idei virtuális tanácskozás kiemelkedő látogatottsága, sikere egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kisgépes pilóták elkötelezettek a repülésbiztonság növelésében és az ehhez szükséges tudás elmélyítésében. A HungaroControl számára pedig fontos visszajelzés, hogy a VFR Repülésbiztonsági Fórumnak e nehéz körülmények közepette is van létjogosultsága és mindenképp folytatnunk kell ezt a hagyományt.
Köszönjük az Innovációs és Technológiai Minisztérium Légiközlekedési Hatóságának, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának, a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztályának és az Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztályának, a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központjának, nem különben a HungaroControl munkatársainak, hogy értékes előadásaikkal évről évre emelik a repülésbiztonsági fórumok szakmai színvonalát – tette hozzá a főszervező.
A 2021. március 4-én megrendezett VFR Repülésbiztonsági Fórum előadásait a HungaroControl ezúttal is elérhetővé teszi hivatalos YouTube-csatornáján.
Kapcsolódó cikkek
- Hazai koncepció alapján bővül Európa egyik legnagyobb összefüggő szabad légtere
- Továbbfejleszti repülésbiztonsági rendszerét a HungaroControl
- Több mint félmillióval kevesebb gépet kezelt tavaly a HungaroControl
- A HungaroControl a Quality Innovation Award nemzeti díjnyertese
- Elindult a HungaroControl Podcast
- Változik a légiforgalmi irányítók szerepe a mesterséges intelligencia térnyerésével?
- Még korszerűbb lesz a hazai légiforgalmi irányítás
- A magyar légikikötőben az Airport Service Budapest Zrt. megkezdi a teljeskörű földi kiszolgálást
- Újabb fejlesztés a repülésbiztonság növeléséért
- A KLM és a Delfti Műszaki Egyetem bemutatta a Flying-V első sikeres repülését
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.