Magyar startup vállalkozásoknak hirdettek versenyt, a győztesek Tel-Avivban mutatkozhatnak be

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 22. 09:28

Startup vállalkozásoknak hirdetett versenyt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége, a "BE SMART" elnevezésű megmérettetés legjobbjai Tel-Avivban, a Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválon mutatkozhatnak be.

A közalapítvány olyan innovatív feltörekvő vállalkozások jelentkezését várja, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek.

 

A kiválasztás első fordulójában a jelentkezőknek egy magyar-angol nyelvű pályázatot kell elkészíteniük, a második fordulóba jutottaknak pedig néhány perces angol előadásban kell bemutatniuk a vállalkozásukat.

 

 

A jelentkezési lap a www.bvk.hu honlapon érhető el, a pályázatok benyújtásának határideje augusztus 26., éjfél.

 

A zsűri által kiválasztott három legígéretesebb startup egy-egy képviselője a DLD Innovációs Fesztiválon lehetőséget kap arra, hogy befektetőknek és szakértőknek mutathassa be innovatív vállalkozását, továbbá személyes találkozókon vehet részt, és térítésmentesen ellátogathat a fesztivál összes, csak regisztrációhoz kötött programjára is.

 

A közalapítvány közleménye szerint a fesztiválon, amelynek Tel-Aviv idén ötödik alkalommal ad otthont, több száz startup vállalkozás, kockázati befektető és vezető multinacionális high-tech vállalat is részt vesz.

 

 

 

Kulcsszavak: startup verseny

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36