A britek már okostelefonjukról használják a legtöbbször az internetet
A britek már okostelefonjukról használják a legtöbbször az internetet a szigetország távközlési hatóságának jelentése szerint.
A növekedés főként az audiovizuális tartalmak iránti érdeklődésnek és a 4G hálózat terjedésének köszönhető a felmérés szerint. Utóbbi révén egyre többen néznek videókat és on-demand televíziós tartalmakat, miközben úton vannak.
Az okostelefonok térnyerésével a 2014-es 40 százalékról 30 százalékra csökkent a laptopokról való internetezés aránya.
Az Ofcom szerint a 2012-es 39 százalékhoz képest 2015-ben már a felnőttek kétharmadának van okostelefonja. A távközlési hatóság szerint az okostelefonok iránti keresletet a fiatalabb korosztály fűti. "Ezek a készülékek egyre fontosabbá válnak a napi információszerzéshez és a kommunikációhoz. Az okostelefon-tulajdonosok napi csaknem két órát interneteznek, ez mintegy kétszerese annak, amit az internetezéshez laptopot vagy asztali gépet használó emberek eltöltenek online" - mondta az Ofcom piackutatási igazgatója.
A világhálón töltött idő egyébiránt a 2005-ös heti 9,9 órához képest 2014-re heti 20,5 órára emelkedett Nagy-Britanniában. Ennek ellenére a legfőbb szórakoztatóeszköz továbbra is a televízió, egy átlagos brit felnőtt napi 3 órát és 40 percet töltött a képernyő előtt tavaly.
Kapcsolódó cikkek
- Okosabbak a magyar nők? A kütyüfelmérés szerint is
- A Telekom mobilhálózatán már túlsúlyban van a 4G adatforgalmazás
- Alig néhány napot bírt a felnőtt tartalom tiltása
- Öt év múlva itt a szupertelefon!
- Amerika sok embere nem menni online
- A londoni múzeumok a legkeresettebbek a weben
- Mobiltelefont kaphat minden magyar rab
- A Facebook Boeing méretű drónnal terjesztené a netet
- Itthon a streaming versenyez a torrenttel
- GPS segítségével kutatják az eltűnteket
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.