munkahely kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: munkahely

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett. 

2024. április 29. 11:38

Megosztott céges biciklik és mini irodák a munkahelyeken – ez lehet a jövő?

Először jöttek az egy légterű munkahelyek, aztán a közösségi irodák, majd a felváltva használt asztalok. Ezzel párhuzamosan megjelentek az online tárhelyek és egyéb közösen kezelhető digitális rendszerek. Újabban pedig már egy céges autót is több munkavállaló használ, és lassan a közösen használható elektromos biciklik és rollerek is betörnek a piacra. De hogyan lehet ennyi megosztott eszközt, helyiséget és rendszert hatékonyan összefogni, és mi jöhet még a jövőben? A TOPdesk Magyarország most összegyűjtötte, milyen területekre érdemes odafigyelnünk.

2024. március 20. 10:51

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Főnök vagy vezető: Ez a jó munkahely titka

Nem is vitás, hogy egy jó munkahelyen mindenki szeret dolgozni, az azonban már sokkal összetettebb kérdés, hogy mitől is jó egy munkahely. A munka világában rengeteg változás történt az elmúlt évek során, egy azonban állandó: stabilan működő vállalat nem létezik kiváló munkavállalók nélkül. Az innovatív gondolkodás és fejlődés csak olyan cégeknél tud megvalósulni, ahol értékelik a munkavállalókat, biztosítják számukra azt a környezetet, ahol ki tudnak bontakozni.

2024. március 6. 16:06

A kockázatok miatt egyre több cég szabályzatot vezet be a MI munkahelyi használatára

Robbanásszerűen terjednek a munkahelyeken is a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó kisegítő szolgáltatások (például a különböző chatbotok). Az MI használata a mindennapi üzletmenetben viszonylag új jelenség a vállalkozások számára, és sok esetben kihívást jelenthet az MI használatával együtt járó szakmai-etikai kérdések megválaszolása. Az MI biztonságos és felelősségteljes módon történő használatának fontos eszköze az MI használatára vonatkozó céges szabályzatok kidolgozása.

2024. február 15. 09:56

Üzleti reggelit szervezett az ABSL Hungary és a Colliers

Az irodaterek jövője iránt elkötelezett közel 60 szakember részvételével üzleti reggelit szervezett az ABSL Hungary és a Colliers. Az eseménynek a Fressnapf International Business Services irodája kölcsönözte a helyszínt, ahol Markus Martens ügyvezető igazgató egy vezetett irodabejárásra is meginvitálta a vendégeket. 

2024. február 1. 11:31

Ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen független rangsor, amely kizárólag a munkavállalók értékelésén alapul. A platformon a legmagasabbra értékelt munkáltatók sorrendben a Yettel Magyarország, a Pepco Magyarország, és a Harman Magyarország.

2024. január 23. 19:16

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t. Nem a pénzügyi terület azonban az egyetlen, ahol a mesterséges intelligencia labdába sem rúghat a humán munkaerővel szemben.

2023. december 1. 16:13

Szerdán kezdődik a Corvinus kétnapos őszi állásbörzéje

Több mint kétszáz állásajánlattal harminc cég lesz jelen az ország vezető vállalatai közül a Corvinus Egyetemen, ahol október 25-én és 26-án rendezik meg a Career & Business Festivalt. Az érdeklődőket a jövő munkahelyéről szóló szakmai előadások és kötetlen alumni-álláskereső találkozók is várják.

2023. október 24. 14:27

Újabb magyar cég állhat át a négynapos munkahétre

A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén mindig élenjárók voltak, ezért kezdték el vizsgálni a lehetőségét, hogy átalakítják az irodai dolgozók munkarendjét. Rámutatott, a nemzetközi tapasztalatok alapján a négynapos munkahét nem megy a produktivitás rovására, a kísérletező vállalatok bevételei ráadásul érzékelhetően nőttek is. Hozzátette, az alapvető cél a munkavállalók jólétének növelése.

2023. október 11. 19:05

Protechtor podcast: A munkavállalók kétharmada félti állását a mesterséges intelligenciától

Visszafordíthatatlanul betört a mesterséges intelligencia a munka világába, a folyamatok 34%-át pedig már most is automatizálják a vállalatok, és becslések szerint a következő években még nagyobb ugrás jön. Ezzel párhuzamosan egyre többen aggódnak állásuk elvesztése miatt, azonban a szemünk előtt zajló AI-forradalom nem csak kihívásokat, hanem lehetőségeket is tartogat: rugalmatlan munkakörök helyett egyedi projektfeladatok, adminisztráció helyett értékteremtés, hatékonyabb cégek és elégedettebb munkavállalók jöhetnek. 

2023. július 11. 09:56

Évről évre egyre sikeresebb a Vállvetve Apával Nap!

Június harmadik vasárnapján ünnepeljük az édesapákat! Hat évvel ezelőtt kezdeményezte a Férfiak Klubja – Független Társadalmi Szervezet a különleges Vállvetve Apával Napot, amelynek keretében az apukák, szervezett körülmények között, vihetik be gyermekeiket a munkahelyükre apák napját követő hétfőn. 

2023. június 20. 09:58

Az informatikai háttér szorosan összefügg a munkahelyi elégedettséggel

A munkavállalók körében mára hatalmas népszerűségre tett szert a hibrid munkavégzési modell, vagyis az irodai és otthoni munka ötvözete, és elvárják, hogy a munkaadók az elérhető legjobb technológiát biztosítsák ehhez – derül ki a Unisys és a HFS kutatásából. A megkérdezett munkavállalók olyan informatikai környezetet várnak el, amelyben tolakodó IT-biztonsági intézkedések és felügyeleti szoftverek nélkül, hatékonyan tudnak távmunkát végezni. Ez kulcsfontosságú tényező a tehetségek megtartásában: a dolgozók közel kétharmada számára a technológia az egyik legfőbb motivációs tényező.

2023. június 15. 19:59

A távmunkában dolgozók elkötelezettebbek a munkahelyük mellett

Az irodai jelenlétet igénylő munkavégzés szerepe igencsak átértékelődött az utóbbi két évben. A hibrid munkarend, a részleges vagy teljes home office, és újabban a távmunka biztosítása is egyre gyakoribb lett a cégek körében. De mennyire bizonyulnak elkötelezettnek a távmunkában dolgozók, és hogyan vélekednek erről a vezetők? A Process Solutions (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalata felmérésben vizsgálta a dolgozók elkötelezettségét és a vezetők tapasztalatait.

2023. május 9. 09:57

Tizedik alkalommal ítélték oda a Randstad Employer Brand Research hazai díjait

A Várkert Bazárban rendezett gálaeseményen hirdették ki a Randstad Award, a világ legátfogóbb munkáltatóimárka-kutatása idei hazai győzteseit. A Samsung lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyen a BT (British Telecommunications) végzett, a harmadik helyet pedig a Mercedes-Benz szerezte meg, aki egyben az elmúlt tíz év legtöbbször dobogón álló munkaadója is. A legismertebb a telekommunikációs szektor, de továbbra is az IT a legvonzóbb a munkavállalók számára, és a munkahelyválasztáskor az attraktív fizetés mellett a nem anyagi juttatásoknak is fontos szerep jut.

2023. április 23. 10:26

Kiderült: tényleg a főnökeik miatt mondanak fel leggyakrabban a fehérgallérosok

A vezetővel való általános rossz kapcsolat, az elismerés hiánya és a túl sok stressz vezet a legtöbb esetben felmondáshoz a szellemi munkát végzők körében a DreamJobs állásportál legfrissebb kutatása alapján. Leggyakrabban az diplomások és a kereskedelemben dolgozók hagyják ott munkahelyüket, a legnagyobb fluktuáció a nagyvállalatoknál jellemző. A távozófélben lévő munkavállaló marasztalását jobb munkakörülményekkel, magasabb fizetéssel vagy előléptetéssel próbálja megoldani a cégek többsége.

2023. április 18. 10:05

Randstad Workmonitor 2023: A biztos munkahely és a rugalmasság egyaránt fontos

A Randstad legfrissebb, 34 piacon 35,000 munkavállaló megkérdezésével zajlott Workmonitor kutatása szerint a jelenlegi gazdasági bizonytalanság új dimenziót nyitott a dolgozók prioritásai és várakozásai terén. 

2023. március 31. 18:59

Ezek most Magyarország legjobb munkahelyei a munkavállalók véleménye alapján

Munkahelyeink.hu Magyarországon második alkalommal készítette el Top Employers listáját, amely kizárólag a cégek korábbi és jelenlegi alkalmazottainak véleménye alapján állapítja meg a legjobb munkahelyek rangsorát. Az egyedi módszertani kritériumrendszert alkalmazó lista szerint jelenleg a legmagasabbra értékelt munkáltatók sorrendben az Audi Hungaria, a Bosch Magyarország, és a Penny Magyarország.

2023. január 27. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59