Xeropan kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Xeropan
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket
Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.
805 millió forint tőkebefektetéssel él a Xeropan!
Nem sokkal a tanároknak szánt nyelvoktató platformjának megjelenése után nagy összegű tőkebefektetés érkezik a Xeropanhoz!
Angoloktatás osztálytermen kívül 2020-ban
8000 órányi tananyaggal megjelent a Xeropan angol tanító program tanároknak és diákoknak szánt online elérhető oktatási platformja, a Xeropan Classroom.
A Xeropan alkalmazás elnyerte az egyik legnevesebb digitális oktatásért járó díjat
A Xeropan idén nyáron elnyerte az egyik legnevesebb, oktatóprogramokat bíráló szervezet, az amerikai Tech Breakthrough szerint a világ legjobb “Learning Relationship Management”, avagy Interaktív Tanulást Támogató rendszere díjat. Kategóriájában egyedüliként olyan cégek mellett győzedelmeskedett, mint a Lenovo, Busuu és Discovery Education.
250 milliós befektetésből erősítheti tovább nemzetközi jelenlétét a sikeres magyar nyelvoktató alkalmazás
Közel 800 ezer euró (250 millió forint) tőkebefektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől az angol nyelvtanulás könnyed és szórakoztató formáját kínáló Xeropan. Küldetésük, hogy gyakorlati, az életből vett és folyamatosan bővülő témáik segítségével a minden helyzetben jól használható, élő nyelvtudás „ragadjon” a felhasználóikra.
Cikkgyűjtő
További híreink
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.