A PwC a Harvey jogi mesterséges intelligencia bevezetésével utat nyit az AI-technológiának
A PwC globális hálózata 2023 márciusában jelentette be a Harvey-val történő együttműködést és a PwC tagvállalatai a helyi üzletágakban már megkezdték az eszköz alkalmazását. A PwC és a Harvey között létrejött globális stratégiai szövetség jól illeszkedik a PwC „A siker új képlete” globális stratégiájához, melynek lényege az emberi irányítással és fejlett technológia alkalmazásával kidolgozott megoldások biztosítása ügyfeleik számára.
A Harvey az OpenAI és a ChatGPT technológiájára épül és az OpenAI Startup Fund támogatásával jött létre. A platform természetes nyelvfeldolgozás, gépi tanulás és adatelemzés segítségével automatizálja és támogatja a jogi munka különböző területeit. A Harvey nagy adatmennyiségekkel segíti a megértést és a javaslatok kidolgozását, ezáltal még több információval teszi lehetővé a megoldások gyorsabb felismerését a PwC szakértői számára. A kapott eredményeket a PwC szakértői minden esetben felülvizsgálják és ellenőrzik.
„A forradalmi Harvey mesterséges intelligencia alkalmazásával bátran nyúlunk a technológia kínálta lehetőségekhez. Munkánk során minden esetben arra törekszünk, hogy ügyfeleinknek a legmagasabb szintű szaktudást és a legújabb technológiát biztosítsuk, emellett fontos problémáik megoldását még jobb, gyorsabb és okosabb megoldásokkal támogassuk” – mondta Deák László, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágvezető cégtársa.
„Az emberi képességek és a mesterséges intelligencia kínálta innováció párosításában hiszünk. Ezzel új korszak nyílik meg a hatékonyság, a pontosság, az összekapcsolhatóság, valamint az ügyfeleinknek nyújtott legmagasabb színvonalú jogi szolgáltatások terén” – emelte ki dr. Várszegi Zoltán, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal irodavezetője.
A PwC ügyfelei számos előnyét élvezhetik a technológia alkalmazásának:
● A Harvey segítségével a PwC adó- és jogi tanácsadási szakértői számos területen, többek között a szerződések elemzése, a jogszabályi megfelelés, a követeléskezelés, az átvilágítás, valamint a szélesebb körű adó- és jogi tanácsadás terén tudnak ember által irányított és fejlett technológia alkalmazásával kidolgozott jogi megoldásokat nyújtani.
● A PwC és a Harvey együttműködése lehetővé teszi az ügyfelek szervezeten belüli jogi folyamatainak további ésszerűsítését.
● A PwC saját mesterséges intelligencia modelljeinek fejlesztését és tanítását is tervezi a Harvey segítségével, mellyel saját felhasználású, illetve az adó- és jogi tanácsadás ügyfelei számára biztosított, testre szabott termékek és szolgáltatások kidolgozását támogatja.
Kapcsolódó cikkek
- CES 2024: A mindennapokba beszökött a jövő
- MI-alapú, 2024-es LG innovációk a CES-en
- A Bosch generatív mesterséges intelligenciát alkalmaz a gyártásban
- Adatvadászok áldozata lehetsz, ha felülsz a trend-vonatra
- Új AI PC-élményeket kínál a Lenovo
- Roland Berger: az AI egyértelmű hatékonyságnövekedést fog hozni a cégvezetők szerint
- A magas kockázatok ellenére a vezető vállalatok zöme aktívan használ mesterséges intelligenciát
- Corvinus-kutatás: a fejlődő országok szegényei nem érdeklik a mesterséges intelligenciát
- A Samsung mesterséges intelligenciája megkönnyítheti a kommunikációs, a kódolási és a képszerkesztési folyamatokat
- Idén négyszeresére nőtt a feltörekvő technológiák támogatottsága
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.