Infogazdaság

Jelentős megtérülést hoznak a technológiai beruházások

A Covid19-világjárvány alatt a technológiai beruházásokra fókuszáló vállalatok jelentősen növelték előnyüket versenytársaikhoz képest – állapította meg az Accenture új kutatása. Az eredményből kiderül, hogy ebben a nagy átalakulással járó időszakban a technológia valóban nélkülözhetetlenné vált az üzleti sikerhez, és nem csupán a cégek túlélésére van közvetlen hatással, hanem a növekedésükre is. 

2021. május 14. 09:43

Itt az egészségügyi kommunikáció új formája

Egy olyan komplex, magyar egészségügyi digitális mérőeszköz és felhőalapú applikáció került kifejlesztésre, amely segítségével lehetővé válik a népbetegségek hatékonyabb kiszűrése, valamint a betegút szervezés új formája. Az INNObyte Informatikai Zrt. digitális asszisztensének köszönhetően olyan felhasználók is képesek lesznek otthonukból „távleletet” küldeni kezelőorvosuknak, akik helyzetüknél vagy életkoruknál fogva kevéssé tudnak okoseszközöket használni. A fejlesztést a Széchenyi 2020 program keretében a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 támogatási konstrukció segítette, teljes költségvetése 347,3 millió forint, melyből 121,6 millió forint a támogatás. 

2021. május 13. 18:55

A Samsung Bespoke készülékeiből épül fel a jövő konyhája

A Samsung a Bespoke Home 2021 online eseményen mutatta be vízióját a jövő háztartásáról. A bemutatón a vállalat Bespoke berendezései is bemutatkoztak, amelyek közül a Bespoke hűtőszekrény első alkalommal válik elérhetővé Magyarországon. Az új készülékek sokoldalúak, kialakításuk személyre szabható és hozzájárulnak a felhasználók csatlakoztatott életmódjához. 

2021. május 13. 16:48

Megállapodott a Gazdasági Versenyhivatallal az eMAG

A hazai e-kereskedelmi piacra nézve előremutató megállapodást kötött az eMAG Magyarország a Gazdasági Versenyhivatallal: a vállalat kifizeti a 2018-as Black Friday kapcsán kirótt bírságot, ezzel párhuzamosan pedig minden vásárlójának 3 ezer forint értékű kupont biztosít, a hazai kis-, és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét pedig több, mint 4 milliárd forint értékű programmal segíti. E támogatás révén a hazai kis és közepes kereskedők versenyképesebbek lehetnek a már az európai piacon is terjeszkedő külföldi online kereskedőóriásokkal szemben, amelyeknek nem érdeke előnyben részesíteni a helyi kereskedőket.

2021. május 13. 13:20

Új vezető a Schneider Electric gyöngyösi gyárában

2021. március 1-től Siliga Tündét nevezték ki a Schneider Electric gyöngyösi gyára igazgatójának.

2021. május 13. 11:10

Dübörög a barkácspiac – és vele együtt a logisztika

A 2020-as év az internetes kiskereskedelem valaha volt legnagyobb mértékű éves növekedését hozta. A webáruházak térhódítása az eladókat, valamint az őket a vevőikkel összekapcsoló logisztikai szolgáltatókat is új feladatok elé állítja. A virtuális térben újonnan megjelenő vállalkozások mellett a szektor régebbi szereplőinek is új megoldásokra van szükségük, különösen akkor, ha a termékeik jó részét nem hagyományos csomagként kézbesítik.

2021. május 12. 12:35

A járvány első hulláma alatt is jól teljesített a digitális infrastruktúra

A hazai cégvezetők szerint 2020 tavaszán a mobil- és vezetékes internetes hálózatok lényegében tökéletesen működtek, átlagosan négyötödös osztályzatot adtak nekik – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített reprezentatív felmérésből. A kutatás ugyanakkor arra is kitér: a megkérdezett cégek majdnem negyven százalékánál panaszkodtak arra, hogy nincs elég szolgáltató a telephelyükön a választáshoz.

2021. május 12. 11:18

A Magyar Telekom 2021. első negyedéves eredményei

A Magyar Telekom ma közzétette 2021. első negyedévre vonatkozó, EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. 

2021. május 11. 19:33

Már Budapesten is elérhetők a Webfleet Solutions szolgáltatásai

A Webfleet Solutions, Európa vezető telematikai megoldásokat kínáló vállalata megérkezett Magyarországra. A Bridgestone tulajdonában lévő cég új budapesti képviseletével személyre szabott megoldásokat és szolgáltatásokat kínál majd a helyi üzleti flottapiac igényeit kielégítve. Első lépésként a díjnyertes WEBFLEET flottakezelő felület – a vállalat zászlóshajó megoldása – magyar nyelven is elérhetővé vált, és már a magyar elektronikus útdíjrendszerrel, a HU-GO-val is illeszkedik.

2021. május 11. 17:46

Kivel és hogyan kötünk biztosítást a jövőben?

A digitalizáció a biztosítási szektorban is egyre hatalmasabb szerepet tölt be: a szolgáltatók egyre több információt érhetnek el életmódunkról, vezetési stílusunkról, egészségügyi adatainkról, de akár hangvezérelt asszisztenssel is köthetünk szerződést. Vajon ez csak a kezdet, és a nem is olyan távoli jövőben robotokkal egyeztetve hozzuk meg életünk fontos pénzügyi döntéseit? 

2021. május 11. 14:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Digitalizációs „bumm” a bankszektorban!

A koronavírus-válság jelentős változásokat hozott a bankszektornak a 2020-as évben: bevezették a hiteltörlesztési moratóriumot, megsokszorozódtak a hitelprogramok, valamint az új helyzet következtében a digitalizáció is felgyorsult.

2021. május 4. 19:29

Óvakodjunk a COVID-19 vakcinával kapcsolatos csalásoktól és álhírektől

Az oltóanyagok létfontosságú lépést jelentenek a világ koronavírus-járvány elleni küzdelmében, ugyanakkor mindez visszaélésekre is lehetőséget ad a csalók és álhírterjesztők számára. Az IT biztonsági megoldásokat fejlesztő ESET bemutatja a leggyakoribb, vakcinával kapcsolatos jellemző átveréseket, amellyel megpróbálnak hozzáférni a személyes adatainkhoz vagy a pénztárcánkhoz. 

2021. április 19. 14:58