jelszó kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: jelszó

Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg

Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket. 

2024. április 12. 10:19

Ezek voltak a legkedveltebb jelszavak idén

2023-ban a magyar felhasználók körében az “admin” volt a leggyakoribb jelszó – amint az kiderül az évente megjelenő NordPass-elemzés ötödik kiadásából. A tanulmány a világszinten leggyakoribb 200 jelszó, valamint a 35 országra kiterjedő összehasonlítás mellett idén azt is megvizsgálta, hogy milyen jelszavakat alkalmaznak a felhasználók különböző szolgáltatásokhoz, illetve hogy ezekben mutatkoznak-e eltérések.

Kulcsszavak: NordPass jelszó biztonság
2023. november 16. 20:17

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt, amit a hackerek ki is használnak úgy, hogy az ellopott jelszavakat minden népszerű online szolgáltatásban végigpróbálják, így egyszerre akár több fiókhoz is hozzáférhetnek. Kiemelten fontos tehát, hogy egyedi, erős jelszavakat használjunk minden egyes online fiókunk esetében. Egy jelszókezelő pedig remek megoldást nyújt ezek megjegyzésére és kényelmes előhívására. De hogyan válasszunk, hogy biztonságban legyenek az adataink? Az ESET szakértőinek tanácsai.

2023. május 31. 15:40

Jelszó helyett jelmondat

Eddig kis- és nagybetűkből, számokból és a speciális karakterekből álló, komplex jelszavakkal védtük adatainkat. Ám az ilyen komplex jelszavakhoz kapcsolódó követelmények nem kevés frusztrációt okoztak a felhasználóknak, akiknek gyakran sikerült kizárni magukat a rendszerből. A modern eszközök és bejelentkezési rendszerek jobb módszert kínálnak ennél: a jelmondatok (passphrase) használatát. A Kingston Digital a május 4-i jelszó világnap alkalmából összefoglalta a jelmondatok használatának előnyeit.

2023. május 5. 11:20

A jelszó elszáll, a kétlépcsős azonosítás megmarad

Sajnos már elmúltak azok az idők, amikor elég volt hosszú és összetett jelszavakat használni ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk adatainkat és rendszereinket. A legfrissebb elemzések szerint csak idő kérdése, hogy a bonyolultabb jelszavakat is feltörjék. Ezért a szervezetek elkezdtek új hitelesítési eszközöket bevezetni. Ezzel viszont az a gond, hogy nehézkessé válik a kezelésük, különösen akkor, ha eltérő termékeket és technológiákat alkalmaznak a különféle alkalmazásokban és rendszerekben. A Micro Focus szakértői szerint a megfelelő megoldást az átfogó hitelesítési keretrendszer nyújtja. 

2022. október 27. 12:41

Kutatás a céges jelszómenedzsmentről

Minden nap használod, az értékeidért felel, de könnyű ellopni. Mi az?
Olyan digitális hitelesítő adatról van szó, amely elemi szerepet játszik az információ biztonságában. Érdekessége, hogy nagyon könnyen rossz kezekbe kerülhet, ha nem úgy tároljuk, ahogy azt illene. Ez a jelszó, amivel mind a privát, mind a céges adatkezelés során találkozol.

Kulcsszavak: kutatás biztonság jelszó
2021. október 24. 11:59

A számítógépes jelszavak világnapja

Minden évben, május első csütörtökén tartjuk a számítógépes jelszavak világnapját, amely egyben remek apropó arra, hogy beszéljünk erről a fontos témáról.

2021. május 6. 12:40

A világ legrosszabb jelszavai, melyeket soha nem szabad használni

Az utóbbi öt évben a világ legnépszerűbb jelszavai az „123456” és a „password” (jelszó). A kiberbiztonsági és a digitális adatvédelmi szakértők folyamatos emlékeztetése ellenére a legtöbb ember továbbra is gyenge és könnyen feltörhető jelszavakat hoz létre.

2021. január 14. 09:39

Jelszó világnap: 7 tipp a nagyobb biztonságért

Életünk jelentős részét az online térben töltjük: itt levelezünk, dolgozunk, tanulunk, bankolunk, vásárolunk, posztolunk a közösségi média oldalainkra, és még sorolhatnánk. Rengeteg platformon hozunk létre profilt vagy fiókot, amelyekhez hajlamosak vagyunk egyszerű, könnyen megjegyezhető jelszavakat választani. 

2020. május 6. 14:35

Biztonság, kényelem! E kettő kell nekem.

Ha biztonságról van szó, mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt a kellően erős védelem és a felhasználók munkavégzését még nem akadályozó, megfelelő biztonsági intézkedések között. A Micro Focus a kockázatalapú hitelesítés bevezetését javasolja a cégeknek, amelyek így biztosak lehetnek abban, hogy csak akkor terhelik az alkalmazottakat plusz biztonsági körökkel az azonosítás során, amikor az valóban indokolt. Így egyszerre óvják bizalmas adataikat és a munka hatékonyságát.

2020. február 4. 09:28

Sophos komment: a Facebook több százmillió felhasználójának jelszavait titkosítás nélkül tárolta

A Facebook több százmillió felhasználójának jelszavait egyszerű szövegként, azaz titkosítás nélkül tárolta.

2019. március 22. 15:01

A Fujitsu megszünteti a jelszóhasználat kihívásait

A Fujitsu frissen bemutatott új megoldásával a munkavállalóknak többé nem kell több egyedi jelszót kezelniük a helyben üzemeltetett és felhőszolgáltatások eléréséhez, ami komoly kihívást old meg az informatikai vezetők számára. A már jelenleg is rendelhető megoldás részeként a Fujitsu az SSH.COM* „PrivX Cloud Access Gateway” átjáróját integrálta azonosítást és hitelesítést támogató Identity-as-a-Service (IDaaS) szolgáltatásába.

2018. október 30. 11:24

Egy a jelszó: egypontos bejelentkezés!

A biztonságos jelszóhasználat fontosságára rendszeresen figyelmeztetnek a szakértők és a különféle incidensek is, a tanácsok azonban sokszor ellentmondásosak. Pontosan hogyan gondoskodhatnak arról a vállalatok, hogy felhasználóik megfelelő, erős jelszavakat használjanak az érzékeny adatok és alkalmazások eléréshez, de abból se legyen probléma, hogy a túl bonyolult jelszavakat nehéz megjegyezni? A NetIQ szakértői az egypontos bejelentkezést javasolják.

2018. április 12. 11:01

Jelszó dilemmák: erős, de megjegyezhetetlen vagy egyszerű, de könnyen feltörhető?

Manapság rengeteg online fiókkal rendelkezünk és naponta többször is bejelentkezünk egy-egy felületre – pénzt utalunk a bankszámlánkról, vásárlunk, képeket töltünk fel, taxit rendelünk vagy épp ételt. Mi történik akkor, ha nem tudunk bejelentkezni egy fiókba épp, amikor szükség lenne rá? Mi van akkor, ha kapunk egy „hibás jelszó” hibaüzenetet?  

2018. január 13. 11:22

Jelentős változás jöhet a jelszavak területén

Mindannyian ismerjük az új internetes fiók létrehozásakor tapasztalt kellemetlenségeket. Miután megpróbáljuk megadni a számunkra legmegfelelőbb jelszót, gyakran ütközünk a következő hibaüzenetekbe: „A jelszónak tartalmaznia kell legalább egy nagybetűt/speciális karaktert/számot”. Majd miután beleírunk mindent, megjelennek a nem várt üzenetek: „A jelszó nem tartalmazhatja az ön által megadott karaktert”, vagy „A választott jelszó túl hosszú”. A jelszavak világnapja (World Password Day) alkalmából az ESET szakemberei összeszedték a legfontosabb tudnivalókat a belépőkódokat érintő, a közeljövőben várható szabályozásról.

2017. május 4. 13:26

A Kaspersky Lab ismerteti a rossz jelszó jellemzőit

Világszerte az internetfelhasználók többségéről elmondható, hogy nem használnak megfelelő jelszót ahhoz, hogy hatékonyan védjék magukat az online térben. A Kaspersky Lab által végzett kutatás azt mutatja, hogy az emberek veszélyeztetik az online biztonságukat azáltal, hogy rossz jelszavakat hoznak létre és olyan alapvető hibákat követnek el, amelyek messzemenő következményekkel járnak. 

2017. január 10. 08:44

Hogyan lesz biztonságosabb az életünk?

Az elmúlt hónapokban egymást érték az internetes jelszólopásokról szóló hírek. Törtek fel magyar szervert, de áldozattá vált több jól ismert szolgáltatás (például a Dropbox, vagy a LinkedIn) is. 

2016. november 29. 08:51

A router lehet az otthoni internetbiztonság Achilles-sarka

Az ESET 12 000 felhasználó részvételével tesztelte az otthoni routerek biztonságát. A több hónapig zajló felmérés eredményei azt mutatják, hogy az eszközök jelentős része nincs biztonságban. Ennek legfőbb okai a gyenge jelszóválasztás, alapértelmezett jelszó használat, az eszközökön futó szoftverek sebezhetőségei, illetve a megfelelő védelem hiányában a külső hálózatokról is hozzáférhető hálózati szolgáltatások.

Kulcsszavak: jelszó biztonság router ESET
2016. október 21. 16:11

Jelszókezelő a G Data vírusirtójában

Megjelent a G Data vírusvédelmi termékeinek új generációja, melyet megnövekedett teljesítmény és optimalizált működés jellemez. Emellett a G Data TotalProtection már internetes jelszavainkat is képes titkosítva eltárolni.

2016. augusztus 14. 08:07

Amikor a ventilátor lopja el a jelszót

Biztonsági kutatók igazolták, hogy a számítógépházban található hűtőventilátor gyorsításával és lassításával adatok továbbíthatók egy közeli mobiltelefonra vagy más hangrögzítő eszközre.

2016. június 28. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14