HTE kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: HTE

Nemzetközileg is elismert innováció alkotója nyerte a HTE Fekete László-díjat

Idén harmadik alkalommal hirdették meg a HTE Fekete László-díj pályázatot. A felhívásra rekordszámú pályamű érkezett, a többkörös zsűrizés után azonban végül csak egy nyertes kaphatta meg az impozáns szakmai elismerést és az 1.000.000 Ft-os jutalmat. Scheidler Balázs a fődíjat a minap megrendezett HTE Infokom konferencián, ünnepélyes keretek között vehette át. Munkássága, amellyel az értékelő bizottságot megnyerte, az 1998-ban létrehozott, mára nemzetközileg elismertté vált syslog-ng piacra segítéséhez kapcsolódik, amely egyben a Balabit sikertörténet* alapjait jelentette. A szoftverrel többek között az Airbus, az Amazon Kindle és az amerikai űrügynökség dolgozik. Scheidler ma már projekttanácsadóként, illetve startup befektetőként és mentorként munkálkodik, immáron „Az év innovátora” címet is viselve. 

2022. november 14. 14:04

Idén is pályázhatnak az innovátorok

Az elmúlt két év zseniális pályamunkái után ismét meghirdették a HTE Fekete László-díjat. A hazai távközlési és informatikai szakma kiemelt tagja, Fekete László emlékére létrehozott díj az infokommunikációs innovátorok elismerésére hivatott. A zsűri 2022. október 1. éjfélig várja a jelentkezőket, akiktől mindössze egy maximum 6 oldalas, tevékenységüket bemutató pályázati anyagot kér. A jutalmazás impozáns: a szakmai elismerés mellé 1.000.000 Ft is jár az év innovátorának.

2022. szeptember 9. 20:26

A 3G küszöbön álló búcsúja során a hírközlési hatóság a fogyasztók védelmére összpontosít

A mobiltelefon-hálózatokban használt 3G-technológia felett eljárt az idő, lassú, drága és nem hatékony – ezt erősítették meg a mobilszolgáltatók és az állami szereplők is a 3G jövőjéről szervezett konferencián csütörtökön. A kivezetés időpontjáról a szolgáltatók döntenek, a hatóság célja a fogyasztók védelme, a tudatos döntésekhez szükséges információ biztosítása – mondta Kollár Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakértője.  

2021. október 1. 18:52

Egy infokommunikációs innováció idén is 1 millió forintot ér

Elindult a HTE Fekete László-díj pályázat, amelyre egyéni vagy céges keretek között megvalósított infokommunikációs termékkel vagy szolgáltatással lehet jelentkezni, 2021. október 1-jéig. A díjra azon magánszemélyek pályázhatnak (vagy jelölhetik őket), akik az adott innovatív fejlesztés koncepciójának kialakításában, illetve létrehozásában vettek részt feltalálóként és/vagy vezetőként. A nyertes az impozáns szakmai elismerés mellett 1.000.000 Ft jutalomban is részesül. 

2021. április 7. 12:16

Az Év Projektmenedzsment Diplomamunkája 2020

2020. november 5-én került megrendezésre a 2020-as Év Projektmenedzsment Diplomamunkája Pályázat eredményhirdető és díjátadó eseménye. A pályázatra összesen 22 szakdolgozat érkezett különböző egyetemek tanulóitól (BME, Corvinus, Pannon Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Óbudai Egyetem). A beérkező szakdolgozatok közül egy hat tagú, egyetemi oktatókból és nagy tapasztalattal rendelkező projektmenedzserekből álló zsűri választotta ki a nyerteseket.

2020. november 7. 16:53

Infokommunikáció szakmapolitikai szemmel

Tizenkilencedjére gyűlt össze az infokommunikációs szakma, hogy a piac helyzetét, aktuális kérdéseit és jövőképét megvitassa.

2014. október 9. 14:10

Milyenek vagyunk munkánk során mi, magyarok?

Magyarországon is felmérték a konfliktuskezelési attitűdöket, amelyből kiderül, hogy bár mi kisebb mértékben versengünk, mint tengerentúli embertársaink, ha mégis összeütközésre kerül a sor, kevésbé kerüljük el. Mi magyarok együttműködőek vagyunk, mégsem szívesen alkalmazkodunk.

2014. április 4. 10:17

Tisztújító közgyűlést tartott a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület

Az infokommunikáció hazai szakembereit tömörítő, 62 éve működő Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) május 25-én tartotta háromévenként esedékes tisztújító közgyűlését.

Kulcsszavak: CIO HTE
2011. május 26. 18:29

HTC Thunderbolt – az első 4G-s okostelefon

A Verizon bejelentette, hogy az első 4G okostelefon, a HTC Thunderbolt március 17-től lesz elérhető, 249,99 dolláros áron, két éves előfizetéssel.

2011. március 16. 08:04

Válsághatást enyhítő projektmenedzsment

Projektmenedzsment a gazdaságban címmel, április 2-án tizenkettedik alkalommal rendezik meg a projektmenedzsment fórumot. Az előzetes hírek szerint a 36 (!) előadást és két kerekasztal-beszélgetést magában foglaló, fizetős HTE szakmai esemény kiemelt figyelmet fordít a pénzügyi válság projekt hatásainak kezelésére, a projektmenedzsment szereplők hatáskörének alakulására a különböző iparágakban, az innovációs projektek kritikus kérdéseinek bemutatására és kezelésére, az akadémiai kutatások legújabb eredményeinek bemutatására, a hazai projektmenedzsment helyzetének bemutatására és a fejlődési utak megvitatására.

2009. március 29. 16:12

Networks 2008 a Margitszigeten - Az idén 2,1 milliárd az eMagyarország programra

A hosszú múlttal rendelkező Networks nemzetközi konferenciasorozatot 2008-ban ismét Magyarországon rendezik meg,  a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke (BME‑TMIT) közös szervezésében. A szeptember 28-29. (tutorial szekciók), illetve szeptember 30. és október 2. (plenáris és szekciós előadások) közötti rendezvényre 31 ország képviseletében 258-an (kétharmad részben külföldiek) regisztráltak. Összesen 90 technikai szekciós előadás hangzik el.

Kulcsszavak: HTE konferencia
2008. október 1. 08:14

DVB-T frekvenciák és az EU

A HTE Média Klub január 16-i rendezvényén a résztvevők arról cserélték ki gondolataikat, vajon a földfelszíni műsorszórás digitális átállása eredményeképpen várhatók-e változások a DVB-T frekvenciák felhasználásában.

 

2008. január 17. 16:46

Gordos Géza köszöntése - konferenciával

A hazai hírközlés kiemelkedő szakmai alakja, Gordos Géza műegyetemi professzor 70 éves. Az évforduló tiszteletére és Gordos Géza munkásságának tisztelegve, "A beszédtechnológia kora - Pillanatfelvétel közös szakmai életünkről - Találkozó a 70 éves Gordos Gézával" mottóval konferenciát rendeztek. A szeptember 21-én Pátyon megtartott eseményt a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE), valamint Havass Miklós, Magyar Gábor, Mojzes Imre, Sipka Júlia és Talyigás Judit szervezték. Köszöntő előadások egész sora hangzott el:  korábbi és mai munkatársai, a hazai távközlés, infokommunikáció korábbi és jelenlegi vezető személyiségei idézték fel Gordos Géza munkásságát.

Kulcsszavak: HTE konferencia
2007. szeptember 21. 18:19

Szakemberek a digitális átállásról

A digitális földfelszíni műsorszórás társadalmi változásairól tartottak konferenciát kedden Budapesten, a Danubius Hotel Flamencóban.

2007. március 7. 10:01

Dokumentum-kezelési roadshow 17 városban

„Dokumentum-kezelés testközelben” mottóval tartanak a Hírközlési és Informatikai Egyesület (HTE) Dokumentum-technológiai Szakosztályának szakmai irányítása mellett 2006. június 19-étől négy héten át, 17 várost érintő rendezvény-sorozatot.

Kulcsszavak: dokumentumkezelés HTE
2006. június 14. 14:56

Mi a közös a hídépítés, a gyógyszergyártás, a mobilszolgáltatás és a bankolás üzleti folyamataiban?

A PMI Budapest Magyar Tagozat, a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel és a HTE TIPIK Klubbal közös rendezvényt tartott, ahol a projektirodák működését és szerepét járták körbe a rendezvény előadói - illetve a címben feltett kérdésekre is választ kaptak a napokban megtartott konferencia résztvevői.

Kulcsszavak: HTE konferencia
2006. május 23. 20:06

Szoftverszabadalmak: felkészülés a második olvasatra

Megkezdődött a felkészülés az Európai Unió szoftverszabadalmi irányelvének második olvasatásra. Az érintett szakmai civil szervezetek továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a szotverek ne lehessenek szabadalmaztathatóak és hogy a hivatalos magyar álláspont kialakítása legyen nyilvános.

2005. június 8. 22:34

Kkv-k projektmenedzselési kérdései is az idei PMF-en

A HTE tegnap nyolcadik alkalommal, "Projektmenedzsment a gazdaságban"címmel megrendezett Távközlési és Informatikai Fórumának programja elsősorban a különböző iparágak, ágazatok - állam- és közigazgatás, pénzügyi szektor, közútfejlesztés, közlekedés, hírszerzés - projektmenedzsment specialitásaira fókuszált.

Kulcsszavak: ERP HTE
2005. április 8. 10:49

Interaktív hazai televíziós szolgáltatások útján

Március 24-én a HTE Vételtechnikai Szakosztálya szervezésében dr. Bozóki Sándor (Antenna Hungária Rt.) "Értéknövelő televíziós szolgáltatások a budapesti földfelszíni digitális platformon" címmel tartott Budapesten, a Postateremben előadást.

Kulcsszavak: HTE televízió
2004. március 25. 13:43

Konferencia a high tech és az ember kapcsolatáról

Február 19-én csütörtökön "Infokommunikációs technikák és az ember" címmel rendeznek Budapesten félnapos tudományos konferenciát a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) közreműködésével.

Kulcsszavak: HTE konferencia tudomány IHM
2004. január 29. 13:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14