Geomant kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Geomant

Megnyugodhatnak a call centeresek: munkájukat egyelőre nem veszélyeztetik a robotok

Tektonikus erejű változásokat hozott a digitalizáció a vállalatok ügyfélszolgálati működésébe, hiszen míg korábban néhány csatornán – telefonon, vagy e-mail-ben zajlott az ügyfelek és a cégek közötti kommunikáció, addig mára az eszközök száma szinte végeláthatatlan. Statisztikák szerint azonban a különböző elektronikus ügyfélszolgálati megoldásokat – például közösségi média, chatbot, SMS - használók 41 százalékának telefonon is kapcsolatba kell lépnie a vállalattal az ügyintézés során. Bortnyák Adorján, a Geomant ügyvezető partnere szerint a jövőt a különböző csatornák közötti átjárás, ugrálás, és nem a gépek uralma jelenti. 

2019. június 17. 08:55

Belép az amerikai piacra és felvásárolja a helyi Inova Solutions-t a magyar Geomant

A magyar tulajdonú, csúcstechnológiájú ügyfélszolgálati megoldásokat kínáló Geomant felvásárolta az amerikai Inova Solutions-t. Az akvizícióval a Geomant új szereplőként tör be az amerikai piacra, a két vállalat termékfejlesztési tevékenységének összevonásával pedig hazai és további nemzetközi piacian is értékes versenyelőnyhöz jut a cég. 

2019. április 6. 12:10

Már tíz országban van jelen hi-tech call center megoldásaival a magyar Geomant

Újabb nemzetközi multi, az egészségügyi szolgáltatásokat 16 országban nyújtó Affidea bízta meg a magyar tulajdonú Geomantot csúcstechnológiájú ügyfélszolgálati megoldások megvalósításával. A Geomant az Affidea mellett már számos nemzetközi ügyfelet tudhat magáénak, tíz országban van jelen, összesen mintegy 15 ezer fős call center csapatot kiszolgálva. A nemzetközi sikerek nemcsak újabb ajtókat nyitnak meg a vállalat előtt, de a hazai piacon is értékes versenyelőnyt jelentenek.

2018. december 18. 09:43

Az online ügyfélélmény határozza meg a jövő kereskedelmét

Az interneten vásárlók 64 százaléka hagyja el azonnal az általa böngészett webshopot, ha elakad és rövid időn belül nem kap segítséget - így vevőik több mint felét veszíthetik el azok a kereskedelmi vállalatok, akik nem fektetnek kellő hangsúlyt a megfelelő ügyfélélmény biztosítására. Ebben a háttérből jókor, jó időben felbukkanó, mesterséges intelligencián alapuló megoldás  lehet segítségükre - hívta fel a figyelmet Bortnyák Adorján, a Geomant ügyvezető partnere az Internet Hungary konferencián.

2018. szeptember 26. 18:47

Nincs többé várakoztató zene az ügyfélszolgálatoknál?

Becslések szerint 2020-ra az ügyfelek és a vállalatok közötti interakciók 85 százaléka teljesen automatizált lesz, a rendszerek jelentős részét pedig mesterséges intelligencia alapú algoritmusok segítik majd. Ez teljesen új korszakot nyithat az ügyfélkezelésben: hamarosan MI alapú személyi asszisztensünk intézheti ügyeinket a szintén MI alapú ügyfélszolgálattal, így eljuthatunk odáig, hogy robotok szervezik az életünket – hívta fel a figyelmet Bortnyák Adorján, a Geomant ügyvezető partnere, a Media Hungary konferencián.

2018. május 9. 20:06

Bevételük negyedét veszíthetik el azok a cégek, melyeknek nincs digitális ügyfélszolgálata

A digitális forradalom az ügyfélszolgálatok munkáját is átalakítja, hiszen egyre terjednek a chatbotok, az automatizált hívások, és a mesterséges intelligenciával működő rendszerek. 

2018. március 2. 17:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14