Új búvárórát mutatott be a Casio

forrás: Prím Online, 2020. október 19. 18:10

A Casio idehaza is elérhetővé tette első analóg búváróráját, a Frogmant, amely a népszerű G-Shock család stílusjegyeivel és funkcióival büszkélkedhet. „Bár a modell megőrizte a szinte védjegyének számító aszimmetrikus számlapot, bizonyos szempontból fontos változásokon esett át. A GWF-A1000-1A2 héjszerkezetű tokja, karbonszálakkal megerősített védelmet kapott, ennek köszönhetően jóval ellenállóbb a külső behatások ellen” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. 

A Casio Frogman búváróra 1993-ban indult hódító útjára a G-Shock márka tagjaként. Azóta a japán órakészítési technológia jelentős fejlődésen ment keresztül, ami lehetővé teszi a könnyű, de közben strapabíró és magas funkcionalitással bíró karórák fejlesztését és összeszerelését.  

 

 

Az új GWF-A1000-1A2 karóra tengerkék szíjjal és ezüst, valamint fekete színű számlappal rendelkezik. A karóra másodlagos zónaidő, merülési idő, valamint árapály idő kijelzésére is alkalmas, ráadásul analóg formátumban. „A könnyebb leolvashatóság érdekében a karórát nagy és foszforeszkáló óra-, illetve percmutatóval látták el. Ennek köszönhetően a búvárok egy szempillantás alatt ellenőrizhetik a merülési idejüket” – hangsúlyozta Nagy Sándor. Hozzátette: szintén a könnyű leolvashatóságot segíti a rendkívül nagy fényerőt biztosító LED-számlap megvilágítás, ami rossz látási viszonyok között, illetve sötétben történő merülésnél is hasznosnak bizonyulhat. 

 

A GWF-A1000-1A2 számos, modernizált és újragondolt funkcióval érhető el, amelyek között ott található a Bluetooth-kapcsolat, ami nélkül a karóra nem tudna folyamatos kapcsolatban lenni a G-Shock Connected applikációval. Az alkalmazás olyan nélkülözhetetlen funkciókat kínál, mint a merülési napló (Dive Log), valamint az árapálypont beállítás (Tide Point Setting). „A merülési napló funkciónak köszönhetően a karóra viselője pontosan megjelölheti a merülési lokációkat, azok dátumát, illetve idejét és akár fotókat is társíthat az adatokhoz. Az árapálypont funkcióban pedig a felhasználó 3000 búvárkodási lokáció között szörfölhet, szerte a nagyvilágból, sőt akár összeválogathatja a saját, preferált listáját is” – emelte ki a szakember. 

 

 

A Frogman nemcsak emiatt tekinthető praktikus és hasznos búvárkelléknek. Merülés üzemmódban az óra és a percmutató egymással átfedésben halad a számlapon, annak érdekében, hogy a vízben töltött idő leolvasása még intuitívabb legyen a karóra viselőjének. Az aktuális idő és a merülési idő kijelzése közötti gyors váltás érdekében a Casio egy új modult fejlesztett ki az órához. Merülés üzemmódban a karóra segédszámlapok segítségével nemcsak a merüléssel kapcsolatos adatokat, hanem az aktuális helyi időt is meg tudja jeleníteni. 

 

Végül, de nem utolsósorban fontos megjegyezni az új Frogmannal kapcsolatban, hogy napelemes működésű. Teljes feltöltést követően a benne lévő kondenzátor akár 8 hónapra elegendő energiával el tudja látni a szerkezetet.  Az új Frogman nemcsak tengerkék, hanem fekete (GWF-A1000-1A) és piros (GWF-A1000-1A4) szíjjal is elérhető a hobbibúvárok számára. 

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

A Galaxy Buds széria legújabb frissítése magával ragadó, intelligens hangzást kínál

A Samsung közelmúltban megjelent Galaxy S24 termékcsaládja a Galaxy AI erejével új lehetőségeket teremtett a kultúrák közötti kapcsolatteremtésre. A biztonságos, készülékeken elérhető mesterséges intelligenciával a felhasználók jelenleg 13 nyelven hidalhatják át a kommunikáció során felmerülő nyelvi akadályokat. A Galaxy Buds fülhallgatókat érintő legújabb frissítések még zökkenőmentesebbé tehetik ezen okosfunkciók használatát.

2024. február 29. 14:28

Az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészséget helyezi fejlesztései fókuszába idén a Huawei

Prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel jelentkezik a Huawei fogyasztói üzletága az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). Olyan, nagy érdeklődésre számot tartó, a divatot és csúcstechnológát ötvöző terméket mutatnak be, mint a HUAWEI Mate 60 RS ULTIMATE DESIGN okostelefon, a HUAWEI FreeClip vezeték nélküli fülhallgató és a HUAWEI WATCH GT 4 okosóra. A Huawei tavaly megszilárdította pozícióját a viselhető prémium okoseszközök piacán: 2023 végére több mint 150 millió okosórát szállított le. A vállalat tovább növeli kutatás-fejlesztési beruházásait. Idén három fontos iparági kihívást, az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészség kezelését érintő innovációkra összpontosít.

2024. február 28. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05