Magyar sport tech céget díjaztak a futballvilág innovátorai
A ‘Seyu – Együtt a győzelemért!’, a szurkolók bevonásával és szórakoztatásával foglalkozó megoldások terén világszerte elismert, vezető magyar sport tech startupot díjaztak a Johan Cruyff ArenA-ban megrendezésre kerülő Reimagine Football Challenge-en. A 2018-ban alapított cég első magyar vállalatként ért fel ilyen szakmai magasságokba és képviselte hazánkat a rangos eseményen a top 10 cég között, amelyeket 77 megoldás közül választottak ki 14 országból.
A többnyire holland futball szervezetek – KPMG, AFC Ajax, KNVB, Johan Cruyff ArenA, Eredivisie – és a City Football Group által közösen megrendezett versenyre az iparág leginnovatívabb startupjait hívták meg, hogy bemutassák megoldásukat, hogyan birkóznak meg a futball ipar legjelentősebb kihívásaival.
A „Personalised Fan Journey” kategória egyik győzteseként került ki a Seyu, akik megoldásukkal lehetővé teszik, hogy a szurkolók nemcsak a stadionokból, hanem távolról is tudják biztatni csapatukat a pályán. A Seyu egyedülálló technológiával építi a szurkolók és kedvenc csapatuk/sportolójuk közötti mélyebb érzelmi köteléket, miközben a sportszervezetek több, igen fontos kihívásaira is választ nyújt üzletileg.
"Az elismerés nagy megtiszteltetés számunkra és hálásak vagyunk Marc Rondagh-nak (Marketing és Kereskedelmi Igazgató) és az Eredivisie csapatának, hogy minket választottak, és elismerik a megoldásunk erejét, hogy szurkolók millióinak szerezzen örömet." – mondta Vecsernyés Tamás, a Seyu ügyvezetője. "Ez az elismerés megerősíti bennünk azt, hogy a sport iparágban egyre nagyobb a nyitottság az innovatív megoldásokra, mint a Seyu és hogy Magyarországról is lehet világszerte elismert, sikeres sport tech céget építeni."
A kiválasztásnak köszönhetően az elkövetkező hónapokban a Seyu-nak lehetősége lesz közös munkához látni a holland első osztállyal és kidolgozni a legideálisabb üzleti modellt, amely segíti majd az Eredivisie-t a szurkolók globális bevonásában és a stadionokon belüli meccsnapi élmény tovább fokozásában.
Kapcsolódó cikkek
- A QNAP megszünteti a Photo Station, a Qphoto és a Qvideo alkalmazásokat
- Az autósokat kiszolgáló szervizek és szolgáltatók svájci bicskájává válhat a most induló nDRU startup
- A spanyol Király Kupában is debütál a díjnyertes magyar sporttech megoldás
- Vásárlási alkalmazást fejlesztett az IKEA a digitális kényelem érdekében
- Innovatív technológia segítségével támogathatjuk paralimpikonjainkat otthonról
- Magyar megoldással vonják be a távoli szurkolókat az UEFA következő tornáján
- Magyar megoldás a sportszponzoráció élvonalában
- Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális útvonalán
- A Samsung Health új Csoportos kihívása segít betartani az újévi fogadalmakat
- Az idősek biztonságát szolgálják a Telenor újításai
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.