Kétnapos programmal várja a látogatókat a budapesti OGEX a HUNGEXPO-n
Kétnapos, ingyenes gaming és e-sport rendezvény várja a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban a látogatókat.
Az Országos Gaming Expo-karaván befejezte az országjárást, hiszen már minden megyeszékhelyre ellátogatott, a rendezvény csúcspontja egy kétnapos gaming fesztivál, Budapesten. Április 1-jén, pénteken és 2-án, szombaton is várja a játékos felnőtteket, családokat, a gamingért rajongókat és e-sport drukkereket.
Sikeresen zárultak a vidéki OGEX rendezvények, olyannyira, hogy több helyszínen betelt az előregisztráció és már csak helyszíni regisztrációra volt lehetőség. 18 nagyváros, több mint 50 ezer km, 100 játékállomás, nagyjából 50 fős üzemeltető személyzet, influencerek és hostessek, valamint a háttérben dolgozó kollégák, hétről hétre rengeteget tettek azért, hogy megvalósuljanak ezek a rendezvények. A heti 3 rendezvényt egy 21 fős stáb építette, akiknek nem kisebb kihívást kellett teljesíteniük, mint egyik napról a másikra felépíteni, lebontani és egy következő helyszínen újból felépíteni az OGEX-karaván újabb állomását.
Az ingyenesen látogatható gaming EXPO-n minden generáció kipróbálhatta a legújabb videójátékokat, a legmodernebb VR-technológiákat, a legszórakoztatóbb társasjátékokat, a leggyorsabb verseny szimulátorokat, de arra is volt lehetőség, hogy próbára tegyék magukat és megnézzék, milyen e-sportolói képességekkel rendelkeznek.
Ezek a programok természetesen Budapesten is elérhetőek, sőt a látogatókat még további meglepetések is várják. Az elsőként érkező 500 vendég ajándékcsomagot kap, a 30. születésnapját ünneplő PC Guru Magazin nyomtatott lapszámát pedig mindenki ingyen hazaviheti.
A játékokon túl számtalan program várja az érdeklődőket a színpadnál is, melynek műsorvezetője Kiss Imi. A vendégek a hazai gamer és videós világ legismertebb arcai: itt lesz Unfield, Isti, Kovács Zsolti, IceBlueBird, ZsDav, DoggyAndy, Owen McKendry, ZSomac, Dave a KD csapatból, Avid is Odd, Danna, Yeahunter és Molnargabo. Freestyle FC bemutató, játékok, beszélgetések és kvíz, cosplay bemutató, tudatos gamer fejtágító színesítik az amúgy is változatos színpadi programokat.
Nincs gamer rendezvény e-sport nélkül! Végéhez ért az országos FIFA bajnokság, amely a budapesti záróeseményen élőben zajlik, helyszíni játékos jelenléttel, közönséggel. A nagydöntő győztese 350 000 forinttal és egy Noblechairs Epic gamer székkel gazdagodik majd. A motorsport szerelmesei pedig a Gran Turismo döntőn és amatőr bajnokságon szurkolhatnak a legjobb játékosoknak.
A rendezvény záróeseménye a K&H Az Év E-sportolója díjátadó gála, amely 2 év után újból élőben zajlik. A 2021. év e-sportteljesítményeinek elismerésére a közösségből 200 javaslat érkezett, akik közül a szakmai zsűri választotta ki első körben a jelölteket és végül a díjazottakat 13 kategóriában. További 2 díj esetében a közönség szavazatok döntenek.
Kapcsolódó cikkek
- 3 milliós összdíjazással indul a K&H Egyetemi E-sport Kupa
- Több mint 100 játékot próbálhatunk ki az OGEX 2022 ingyenes rendezvényein
- Országos Gaming rendezvénysorozat indul 2022. február 18-án
- Együtt az egészséges egyetemi és főiskolai e-sportért
- Az LG támogató partnerként csatlakozott a League of Legends Európa-bajnoksághoz
- Rekordot döntött a V4 Future Sports Festival
- Magyarország első alkalommal vett részt az e-sport világbajnokságon
- Itt van Magyarország legújabb e-sport csapata
- Egész napos konferenciával várja az e-sport iránt érdeklődőket a HUNESZ
- Mérföldkő a hazai e-sportban: elrajtolt a K&H MNEB 3. évada
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.